Elcsendesedik éjszakára a Margitsziget

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

A margitszigeti szabadidős létesítmények és a közterületi tevékenységek zavaró hanghatásainak, zajterhelésének tartamát is korlátozó zajrendelet megalkotásáról is döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A testület 25 igen szavazattal 1 tartózkodás mellett fogadta el a Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes által jegyezett előterjesztést.

Az előírások kiterjednek a zavaró zajhatások időbeni korlátozására közterületi, valamint nem közterületi zajhatással járó eseményekre egyaránt.

A döntés értelmében jövő márciustól például kulturális célú létesítmény naponta 10 és 24 óra között, sport vagy más létesítmény 10 és 22 óra között használhatna csak hangosítóberendezést. Sportlétesítmény szabadtéri területén a sporttevékenység megvalósításához 10 és 23 óra között, alkalmi rendezvény esetében 9 és 20 óra között lehetne hangosító eszközt használni. A Margitsziget területén hangosító eszköz használata nélküli, de zajhatással járó tevékenység szabadtéren legfeljebb naponta 10 és 22 óra között lenne végezhető.

A korlátozások megsértése esetén a főjegyző jogosult eljárást indítani, bírságot kiszabni.

Az elfogadott javaslatban azt írták, hogy a Margitsziget Budapest egyik legkedveltebb közparkja, amely évszázadokon át megőrizte természeti adottságait, történelmi, kulturális örökségét, miközben a közösségi használati szempontok közül kiemelkedett, majd hagyományt is teremtve megerősödött, illetve alapvetővé vált a pihenőparki jellege. (MTI)

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 0,2 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.