Moszkva szerint Trump a tűzzel játszik

külföld
2017 december 06., 22:46
comments 58
photo_camera Fotó: MANDEL NGAN/AFP

"Donald Trump amerikai elnök a tűzzel játszik azzal, hogy hivatalosan Izrael fővárosának ismerte el Jeruzsálemet"

- idézi az MTI  az orosz parlament alsóháza külügyi bizottságának elnökét, Leonyid Szluckijt, aki azután nyilatkozott, hogy Donald Trump bejelentette: az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. 

Szluckij szerint a bejelentés teljesen ellentétes irányú a közel-keleti rendezésének eddigi koncepciójával és törékennyé teszi a helyzetet, akár robbanáshoz is vezethet a palesztin-izraeli konfliktusban, Amerika önkényesen foglalt állást egy olyan kérdésben, amit a nemzetközi közösség nem véletlenül tart az egyik legvitatottabb nemzetközi dilemmának. Szluckij azt is mondta, hogy Trump adminisztrációja "semmibe veszi a palesztinok és a nemzetközi közösség véleményét, beleértve a saját szövetségeseiét". 

Korábban Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes nyilatkozott a kérdésben, óvatosságra intette az amerikai külügyet, és figyelmeztetett, hogy "Jeruzsálem izraeli fővárosként való elismerése nem segíti elő a palesztin-izraeli konfliktus rendezését". 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.