Agyi elváltozást mutattak ki a kubai követségen hangtámadást szenvedett diplomatáknál

külföld
2017 december 07., 05:36
comments 45

Az AP számolt be arról szerdán, hogy a havannai amerikai nagykövetségen megbetegített dolgozóknál agyi elváltozást mutattak ki az orvosok. A hírügynökség szerint a vizsgálatok azt mutatták ki, hogy változás állt be az agysejtek közötti információáramlást segítő fehérállományukban. 2016 vége és 2017 augusztusa között a havannai kirendeltség 24 munkatársa panaszkodott fejfájásra és rosszullétre, valamint szenvedett enyhe agykárosodást vagy akár tartós, súlyos halláskárosodást. Hogy mindüknél kimutatták-e az agyi elváltozást, nem tudni.

Az USA havannai nagykövetsége. 2016-ban először itt jelentkeztek diplomatáknál olyan rejtélyes tünetek, amiket eleinte kollektív pszichózis hatásának tudtak be, de azóta felmerült, hogy valamilyen, agykárosodást okozó, talán energiafegyverrel elkövetett támadás okozhatta.
photo_camera Az Egyesült Államok havannai nagykövetsége. Fotó: Yamil Lage/AFP

A legfrissebb fejlemények után az ügyben eljáró nyomozók azt állítják: a hangtámadás csak mellékterméke volt a valódi támadásnak. Igaz, azt nem tudják még, hogy ez pontosan mi volt, és hogyan működött. Egyelőre azt sem tudják, hogy az agyi elváltozás összefüggésben áll-e a nagykövetségen dolgozók más tüneteivel. Az AP megjegyzi: a diplomaták többsége már teljesen rendbejött, többen újra munkába álltak. Negyedüknél mutatkoznak tartósnak a tünetek. (AP, Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.