Németh Szilárd pert vesztett az Eötvös Károly Intézet ellen, miután azt mondta, „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kaptak Sorostól, mint amennyit feltüntettek

POLITIKA
2017 december 07., 15:21
comments 118

Az Eötvös Károly Intézet (Ekint) közleménye szerint a civil szervezet múlt pénteken a Fővárosi Törvényszéken első fokon pert nyert Németh Szilárd Fidesz-alelnök ellen.

Azért perelték be Némethet, mert az március 17-én a Mandinernek azt nyilatkozta, hogy az Ekint a közhasznúsági jelentésében meghatározottnál „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól, és azt is mondta, hogy mindezt a nemzetbiztonsági szolgálatoktól a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén ellenzéki képviselők jelenlétében hallotta.

Németh Szilárd a bíróságon az Ekint jó hírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani, nyilvánosan meg kell követnie a szervezetet, és 350 ezer forint sérelemdíjat is fizetnie kell.

„Híresztelése azért is fenyegető, mert jogszerűen csakis bűncselekménnyel, illetve terrorgyanúval illetett személyeket, gonosztevőket szabad lehallgatni” – áll a közleményben, ami felidézi, hogy Szél Bernadett, a nemzetbiztonsági bizottság tagja korábban elmondta, hogy a bizottság jegyzőkönyvei szerint az Ekintről a bizottság ülésein szó sem esett.

A közleményben egy vicces részlet is szerepel a Fidesz által pénzelt Alapjogokért Központtal kapcsolatban. A közlemény szerint ugyanis a „Németh Szilárd ügyvédje által benyújtott, alapvető számítási hibákat tartalmazó, elektronikus levél formátumú okirati »bizonyítéknak« a feladója Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ elnöke”, és „a levél írója egyébként Németh Szilárdot »Sziszikének« nevezi”.

A képen látható személy neve: Sziszike
photo_camera A képen látható személy neve: Sziszike

Az Alapjogokért Központnak egyébként a küldetésnyilatkozata szerint „célja a jogállami működéssel és alapjogvédelemmel kapcsolatos tudományos kutatás és elemzés”, és a szervezet papíron „elkötelezett az alapvető jogállami értékek, a hagyomány és a szabadság kultúrája iránt”. :D

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.