Dalok a szeretet forradalmáraitól

ZENE
2017 december 10., 09:19

Nehezebben induló hétvégi délelőttre kitalált sorozatunk ismét jelentkezik, ezúttal Komáromy Gergő, azaz G Ras válogatásával. 

G Ras tizenkét éven át volt az idén ősszel nyugdíjba vonult Riddim Colony énekes/frontembere, reggae előadóként itthon és nemzetközi vonalon is rengeteg fellépése volt. 2015-ben járt először Jamaicában, azóta sokkal intenzívebben foglalkozik társadalmi aktivizmussal is, nem véletlen, hogy az elmúlt években főleg a Ligetvédők nyomán hallhattunk róla. Új projektje a most alakult Fyah Rebels zenekar, első koncertjük december 15-én lesz az Ellátóházban, és sok más mellett műsoron lesz majd G Ras legutóbbi két lázadás tematikájú dala, a Lázadás éve, és a szintén fellépő Tuff Steppas-zal a Mr Leader is

A mai válogatás a Rebels Of Love címet kapta, és járt mellé egy rövid leírást is: 

„Reggae és más dalok a szeretet néhány forradalmárától, az elnyomással, kizsákmányolással, önzőséggel, erőszakkal, ostobasággal békésen, de határozottan szembeszállóktól, az igazságosságért, tudatosságért, egy jobb világért a zene fegyverével harcolóktól. Van több kifejezetten vegán témájú dal is a listában (és az előadók nagy része is az), hiszen a jelenlegi egyik (ha nem A) legfontosabb mozgalom a világon a vegánság, nyilván a rasta életmód is ezt támogatja.”

Ezek az elhangzó dalok, illetve rövid leírások: 

  • Bob Marley - Redemption Song (Uprising 1980) A legendás Uprising album, vagyis Marley utolsó életében megjelent albumának záródala (1981-ben halt meg), a szabadság, a szellemi rabságból kitörés egyik fő himnusza szerte a világon.
  • Dezarie - Strengthen Your Mind (Gracious Mama Africa 2003) Virgin-szigeteki rasta énekesnő a tudatosság fontosságának üzenetével.
  • Chronixx - Start A Fyah (2012) A legújabb jamaikai zeneirányzat, a roots-ot újra felfedező mondanivaló-központú rasta reggae legfrissebb generációja vezéralakjának egyik bemutatkozó dala volt. A szimbolikus tűz a kezdetektől fontos motívum a reggae-ben: Babylon/Róma felégetése az igazság, a szeretet, a jó győzelmét jelenti az emberi gonoszság felett.
  • Bob Marley, Peter Tosh & The Wailers - Get Up Stand Up (Burnin' 1973) A világ talán leghíresebb lázadó reggae dala.
  • Peter Tosh - Recruiting Soldiers (Mystic Man 1979) Sokan az igazi "Rasta-forradalmárnak" tartják keményvonalas, militáns, kompromisszumokat nem kötő stílusa miatt, börtönben is volt. Ez a dal Jah (Isten) hadseregébe toboroz katonákat. Ez is alap toposz a reggae-ben: békés, erőszakmentes, de radikális, elszánt harc az igazságtalanság ellen.
  • Jah Sun feat. Lutan Fyah & Ras Attitude - No Bonez No Blood (The Height of Light 2007) A kaliforniai-virgin-szigeteki-jamaikai kombináció a vegán (rasta nevén I-tal) életmód helyességéről. Sokan nem tudják, de a rasta szerves része a testnek, léleknek legegészségesebb, és emellett a világnak is legjobb (teljes értékű, organikus) vegán életre törekvés is.
  • Samory I - Rasta Nuh Gangsta (Black Gold 2017) A mostani kingstoni reggae szcéna egyik legújabb szenzációja Samory, aki amúgy személyes barátom is, a Fall and stand up klipünk egy részét például az ő udvarán vettük fel.
  • Promoe - Long Distance Runner (The Long Distance Runner 2004) Svédország egyik legmenőbb rappere, a Looptroop Rockers tagja. Híres vegán szintén.
  • Tuff Steppas feat. Chezidek - Ital livin (Outernational Message 2016) Szintén személyes szál többszörösen. Az egyetlen magyar zene a listában (Hungarian reggae family representing ;) ) A Riddim Colony alapító-dobos-hangmérnök Vas Misi (don_miguel) és egy másik barátom, a multiinstrumentalista Vági Tomi (Chimpifon) kiváló dub-reggae producer duója, a Tuff Steppas tavaly csinált egy 5 éves szülinapi lemezt a magyar Rasta brandnek, a Livity Warriornak. Ezen szerepel a csodás jamaikai énekes, Chezidek dala. Chezi nagy szakács is, és egész családja lelkes vegán (6 gyerek). Visszatérő vendég Magyarországon egyébként 
  • Jah9 & Puraman - Revolution Lullaby (Showers Of Blessings) (2014) Jah9 a legfiatalabb kingstoni Rasta reggae generáció vezető női előadója, nagyon tudatos, spirituális a hozzáállása, jógaoktató is egyébként.
  • Bushman - Creatures Of The Night (Signs 2004) Az egyik kedvenc reggae énekesem, az egyik kedvenc reggae dalom. A képmutatókkal, "vérszívókkal", elnyomókkal, kizsákmányolókkal teli világban igaz emberként helytállásról szól, persze ebben is benne van a vegán téma.
  • Dennis Brown - Revolution (Revolution 1985) A "Reggae Koronahercege", az egyik legnagyobb reggae énekes egyik legendás dala. A cím magáért beszél.
  • Chokeules - 40-Year-Old Vegan (Stay Up 2014) Kanadai rapper, nyilvánvaló téma. Külön betalál az utolsó két sor: "Azt mondják, ez nyúlkaja, csak mert nekem a nyúl nem kaja", mivel két örökbefogadott mentett nyuszi van nálunk a családban :)
  • Playing For Change - Biko (Songs Around The World 2009) A PFC nagyon pozitív kezdeményezés, zenészek a világ minden részéről közösen játszanak az összefogásról, megértésről, békéről, szeretetről szóló dalokat. Az eredeti az angol Peter Gabriel 1980-as szívszorító dala, a hőse Steve Biko, a Black Consciousness Movement alapítója, dél-afrikai apartheid-ellenes aktivista, akit 1977-ben a fogdában vertek agyon az apartheid rezsim rendőrei. Róla szól a Cry Freedom című film. A dalról egyébként a szerb aktivista Szrgya Popovics civil mozgalmakról szóló magyarul nemrég megjelent remek könyvében olvastam.
  • Sam Cooke - A Change Is Gonna Come (Ain't That Good News 1964) Az amerikai fekete polgárjogi mozgalom egyik legnagyobb himnusza a hitről, hogy végül az igazság, a jó győzni fog.

Sorozatunknak ez már a sokadik része volt, a korábbiakat itt lehet meghallgatni