PSG-Real és Chelsea-Barcelona jön a BL nyolcaddöntőiben

sport
2017 december 11., 10:28
comments 24

Hétfő délben sorsolták ki az idei Bajnokok ligája nyolcaddöntőinek párosításait. Lesz két kőkeménynek ígérkező párharc, a Real Madrid ugyanis a Paris Saint-Germaint, a Barcelona pedig a Chelsea-t kapta.

Ezen kívül vélhetően kemény csatát hoz majd a Juventus-Tottenham, a Sevilla-Manchester United és a Porto-Liverpool nyolcaddöntő is, és szintén izgalmas, hogy mit hoz majd a Sahtar Doneck és az AS Roma meccse. Ezen kívül a Bayern München a Besiktassal fut majd össze, míg a Basel ellen a Manchester City készülhet.

Az első meccsek február 13/14-én, illetve 20/21-én lesznek, a visszavágókat pedig március 6/7-én és 13/14-én rendezik majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.