Kövér Lászlót nem kell kizavarni a konyhából, tudja, hogy az az asszony helye

belföld
2017 december 14., 06:28
comments 210

Remek partit adtak szerdán a kormányhivatal dísztermében: az alföldi propagandalap, a SzegedMa tartott klubestet, az egyik prominens vendég pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. A neves blogstar munkatársa olyan szerencsés volt, hogy szóra tudta bírni, neki köszönhetően kiderült, hogy Kövér szerint a kommunisták és a nácik üzenete világos és érthető volt, ellenben a bevándorláspárti politikában nem talál logikát. Az MSZP kiesését a parlamentből sajnálná, annak ellenére, hogy úgy véli, a pártot - az MSZMP-vel való jogfolytonossága miatt - akár be is lehetne tiltani. A házelnök úgynevezett villáminterjút adott a Szegedma újságírójának is, ebben Kövér beszélt arról is, szerinte van rá esély, hogy a Fidesz nyerjen Szegeden, és nem túl finoman utalt arra is, hogy ezzel a város is jobban járna.

„Mindig jobb egy olyan városvezetésnek, és jobb a közösségnek is, ha képes szót érteni a kormánnyal. Bár van példa arra, hogy baloldali városvezetés is tud jól együtt dolgozni egy jobboldali kormánnyal, Szeged nem ebbe a kategóriába tartozik. Botka László ugyanis túlságosan konfrontatív személyiség, akivel nehéz jól együttműködni” - fogalmazott a házelnök.

A rövid interjúban szó esett a közelgő ünnepekről is, és kiderült, Kövér László „nem szeretné átvenni a felesége szerepét”, ezért őt nem kell kizavarni a konyhából: az ünnepi menüt az asszony készíti.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.