A közmédia már azt nyomja, hogy márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György

idióta rekordok
2017 december 15., 19:19
comments 197

Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere az M1 Ma Reggel című műsorában arról beszélt, hogy Soros Györgyhöz köthető szervezetek februárban bevándorlásszervező irodákat nyitnának az országban, és márciusban már el is kezdenék az akciókat, amikre több százezer dollárt költene az üzletember. A hirado.hu a beszélgetésről szóló cikkét a jövő áprilisi választás előtti hetekre összpontosítva már egyenesen ezzel a címmel hozta le:

„Márciustól bevándorlókat telepítene Magyarországra Soros György”

Arról a köztévéről beszélünk, ami a kvótanépszavazás alatt Szerbiában, a kerítés mellől urnazárásig ezt nyomta:

Migránsozás a köztévében a kvótanépszavazás napján
photo_camera Migránsozás a köztévében a kvótanépszavazás napján Fotó: M1

A fideszes Szita Károly – akit egyébként Kaposmérő szintén fideszes polgármestere nemrég maffiavezérnek nevezett – azt mondta, már azt is tudni lehet, hogy az első két Soros-féle irodát Debrecenben és Pécsen fogják megnyitni, és ezeknek az irodáknak az lesz a feladatuk, hogy „hálózatot szervezzenek”. Állítása szerint ezek a hírek Soros György környezetéből érkező hírek.

Ezek alapján arról lehet szó, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány megállapodott egy pécsi és egy debreceni civil szervezettel, amik az elmúlt hónapokban felmérték, mik a legnagyobb, szegénységből adódó problémák a saját régiójukban, és kiírnak a pályázatokat lakhatási, oktatási, egészségügyi és mindenféle, szegénységgel kapcsolatos témákban. Bevándorlók betelepítéséről természetesen szó sem volt.

Hogy a hálózat szervezése hogyan működne, arról a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke az M1-en azt mondta:

„… ha elnyerték a pályázatot, akkor azt követően kapnak mentort – hát kiképzőt, én lefordítom önnek magyarul, és kapnak egy kapcsolattartót…”

Régi ismeretek bújhattak itt elő a fideszes polgármesterből, hiszen a nevét 2005-ben kapcsolatba hozták egy Krakus Péter fedőnevű titkos megbízottal, aki a 1989-ig tartó aktív időszakában a dossziéban fellelhető adatok szerint több mint 100 alkalommal találkozott III/II-es tartótisztjével, és adott információkat a családjáról meg a Növényvédő és Agrokémiai Állomásnál dolgozó munkatársairól is. Krakushoz hasonlóan itt dolgozott Szita Károly is, 1981 és 1988 között az állomás biológiai laboratóriumát vezette. És bár feltűnő volt a hasonlóság, Szita Károly mindenkit biztosított: visszaéltek a személyi adataival, amikor valaki elkészítette a 6-os kartont, ami szerint Fenesi Lajos rendőrfőhadnagy őt szervezte be 1980. július 2-án a III/II-es osztályhoz Krakus Péter fedőnéven, sőt Szita még pert is indított, igaz, nem rágalmazásért, becsületsértésért vagy jó hírnév megsértéséért, hanem államtitoksértés, hivatali hatalommal való visszaélés és államtitoksértés miatti feljelentés elmulasztása miatt.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke beszédet mond A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián Budapesten, a Millenárison 2016. március 12-én.
photo_camera Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnöke beszédet mond A magyar önkormányzatok a betelepítési kvóta ellen című konferencián Budapesten, a Millenárison 2016. március 12-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Szita Károly az M1 reggeli műsorában a Soros-féle kapcsolattartásra később is visszatért: „Olyan esetben, amikor a képzés, kiképzés, mentor, kapcsolattartás, már februárban ott van a pénz, gyakorlatilag nem kell teljesíteni semmit, aztán márciusban már akciózni kell, akkor az ember nem tud másra gondolni, hogy mi ez a sietség? Hát, igen, igen, a kérdésére az a válasz, hogy Soros György szándékát mindannyian ismerjük, és ez a mostani Brüsszeli csúcson is kiderült, hogy nagy mértékben már az ő szándéka érvényesül a Brüsszeli többségben is.” (hirado.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.