A mozgáskorlátozottak szövetsége feljelentette a magyar államot az M3-as metró elmaradó akadálymentesítése miatt

A magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata és BKV Zrt. az M3-as metró részleges akadálymentesítésével megsértette a fogyatékossággal élő személyekkel szemben az egyenlő bánásmód követelményét, ezért a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) eljárást kezdeményez ellenük az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál - közölte kedd este a szervezet.

A M3-as metró több éven keresztül tartó felújítása novemberben kezdődött. A jelenlegi tervek szerint azonban a húszból nyolc állomás a felújítás után sem lesz akadálymentes. “A kimaradó megállók jelentős közlekedési csomópontokban, fontos egészségügyi intézményeknél, lakótelepeknél találhatók, többségük a belvárosban, ezért sem engedhető meg, hogy a következő 30-40 évben az utasok jelentős része ne érhesse el ezeket metróval” - írja a szervezet.

A szervezet szerint az M3-as metró ügye országos jelentőségű, mert a mozgássérült emberek ellátása Budapest-központú, számos szolgáltatást – például az egészségügy, a rehabilitáció, az oktatás területén – kizárólag ott tudnak igénybe venni. Ráadásul az akadálymentesítés nemcsak a mozgássérült emberek miatt szükséges, hanem a kisgyermekes, babakocsival közlekedő családok és a nehezen mozgó idős emberek miatt is.

A MEOSZ úgy látja, hogy az M3-as metró felújítása során az emberi jogokat megelőzik a gazdasági szempontok. A szövetség több alkalommal jelezte, hogy az akadálymentesítés követelményének figyelmen kívül hagyása hazai és nemzetközi jogszabályokat, vállalásokat sért. “A projekt ráadásul uniós forrásból valósul meg, ahol szintén meg kell felelni a hozzáférhetőségi követelményeknek, a részleges akadálymentesség nem elfogadható” - írta szervezet. Hozzátették, hogy szerintük a kormánynak mint a végrehajtó hatalomnak felelőssége van.

A MEOSZ még október végén megbeszélésre hívta többek között a kormány és a Főpolgármesteri Hivatal képviselőjét, ahol ígéretet kaptak arra, hogy munkacsoportot állítanak fel az akadálymentesítés megvalósítása érdekében. Ezügyben később levelet is írtak, erre azonban azóta nem érkezett válasz.

“Így a MEOSZ úgy döntött, hogy közérdekű igényérvényesítést nyújt be a magyar állam, Budapest Főváros Önkormányzata, a BKV Zrt ellen, mert megsértették az egyenlő bánásmód követelményét a mozgáskorlátozott utasokkal szemben fogyatékosságuk miatt, amikor az IKOP-3.1.0-15-2015-00001 azonosító számú („Az M3 metróvonal infrastruktúra rekonstrukciója” című) nagyprojekthez kapcsolódó jogviszonyai során nem tartotta be az egyenlő bánásmód követelményét” - írták. A MEOSZ kérte az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, hogy kötelezze az eljárás alá vontakat a jogsértő állapot megszüntetésére, azaz az M3-as metró állomásainak akadálymentesítése.

A metró felújításáról itt, az akadálymentesítés elmaradásáról itt írtunk bővebben.