Kurz: Az EU-nak a kisebb ügyekben hátrább kell lépnie

külföld
2017 december 19., 22:50
comments 65

Csillapítani kell a feszültséget az Európai Unió keleti és nyugati tagországai között, és a következő években Ausztria segíteni szeretné ezt a folyamatot - jelentette ki Sebastian Kurz új osztrák kancellár kedd este Brüsszelben, miután a főbb uniós intézmények vezetőivel egyeztetett. Rövid sajtóértekezletén Kurz országa és kormánya Európa-pártiságát hangsúlyozta, ugyanakkor kiemelte, hogy Bécs erősítené az EU-ban a szubszidiaritás elvét, azaz azt a szempontot, hogy minden kérdést lehetőleg a legalacsonyabb szinten kezeljenek.

Kiemelte, az Európai Uniónak meg kellene erősítenie a közös fellépést a fontosabb kérdésekben, a kisebb ügyekben viszont "hátrébb kellene lépnie". Rámutatott, jó iránynak tartja, hogy az Európai Bizottság az utóbbi években csökkentette a jogalkotási javaslatok számát. Hozzátette, kormánya "proaktívan" hozzá kíván járulni az illegális bevándorlás elleni fellépéshez, ugyanis - mint mondta - kizárólag annak megállításával lehet a jövőben is fenntartani a belső határellenőrzés nélküli schengeni rendszer működését.

Újságírói kérdésre válaszolva Kurz elmondta, "természetesen elfogadják" a menedékkérők EU-n belüli áthelyezéséről szóló korábbi döntéseket, de fontosnak tartotta aláhúzni, ez "önmagában nem jelent megoldást a migrációs válságra". Hangsúlyozta: "biztosítani kell a külső határokat, nekünk kell eldöntenünk, hogy ki jöhet Európába, nem az embercsempészeknek".

Az új kancellár végezetül a jogállamisági elvek, valamint a közös uniós szabályok és értékek fenntartásának szükségességéről is beszélt, kiemelve, ezeket kivétel nélkül minden országban tiszteletben kell tartani. A közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pozitív jelnek nevezte, hogy Kurz első hivatalos útja Brüsszelbe vezetett, és közölte, mint minden más esetben, az új osztrák kormányt is a tettei alapján fogják megítélni.

"Nagyon remélem, hogy ezek összhangban lesznek az eddig ismertetett szándékaikkal" - mondta, hozzáfűzve, hogy a kormányprogram csaknem 100 százalékosan egyezik a bizottság terveivel. Kurz kedden Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével is megbeszélést folytatott, szerda reggel pedig Antonio Tajanival, az Európai Parlament elnökével tárgyal a tervek szerint. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a sokak által szélsőjobboldalinak tartott Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta új kormány hétfőn tette le az esküt, és egyes szakértők attól tartanak, hogy radikális fordulat fog következni Ausztria politikájában. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.