Őszre csúszik a Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotel átadása

gazdaság
2017 december 19., 10:39
comments 44

Előre nem látott műszaki problémák miatt a tervezett 2018 júniusa helyett ősszel adják át a felújítás alatt álló Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotelt - közölte Fazekas Tamás, a Párisi Udvar Hotel szállodaigazgatója.

Rogán Antal és akkori önkormányzata még három éve adta el a Párisi udvart egy belize-i offshore cégen keresztül Sameer Hamdan és Zuhair Awad Budapesten élő jordán befektetőknek (volt pénzváltóknak), akik 7 milliárd forint eximbankos hitelt kaptak szállodaépítéshez.

A szállodát a Mellow Mood Hotels Ltd. üzemelteti majd, és az amerikai The Unbound collection by Hyatt franchise lánc második európai tagjaként fog működni. Fazekas Tamás elmondta, hogy újabb 1400 négyzetméteren kellett a födémet lebontani, ami 700 millió forint többletköltséget jelent, így a beruházás összértéke 13,1 milliárd forintra nőtt.

Hermesz János projektmenedzser bejelentette, hogy az építési munkák miatt lezárt Petőfi Sándor utca december 23-án ugyan újra megnyílik, de ekkortól a Ferenciek terén növelik az építési területet, ami miatt a buszmegálló 10 méterrel hátrébb kerül. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.