Elon Musk véletlenül megadta a telefonszámát 16,7 millió embernek

ÉLET
2017 december 20., 05:13
comments 61

Még a legnagyobbak is hibáznak néha. Elon Musk, korunk indusztrialista szuperhőse például a minap, december 19-én nyilvános Twitterén osztotta meg 16,7 millió követőjével a privát mobiljának a számát. A jelek alapján úgy tűnik, hogy eredendően csak az Oculus VR nevű virtuálisvalóság-szemüvegeket gyártó cég társalapítójával és műszaki vezetőjével, John Carmackkal akarta megosztani a számát, de ez nem sikerült.

A Quartz beszámolója szerint amióta kiposztolta a számot, nem veszi fel a telefonját. A számot hívók Musk helyett egy előre felvett üzenetet hallgathatnak meg. Az üzenet a God of War című videójátékból vették fel. "Istenemre, megcsináltátok. Valahogy sikerült rámtalálnotok. Gratulálok és tiszteletem" - szól az üzenet azoknak, akik teljesítették a nem túl bonyolult kihívást, és felhívtak egy, 16,7 millió embernek elküldött telefonszámot. Musk időközben már törölte a tweetjét, így ott már kár keresni az azóta már úgyis használhatatlan telefonszámot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.