Békesi László szerint néhány robbantás után Orbán hívei könyörögni fognak a szükségállapotért

politika
2017 december 21., 07:25
comments 465

Interjút adott a HVG-nek Békesi László, volt MSZP-s pénzügyminiszter. Ebben egyrészt lesújtó véleményt mond az ellenzékről, szerinte a szocialisták máig a Horn Gyula által kijelölt ösvényen haladnak, egyre rosszabb személyi feltételekkel és kiürült szakmai háttérrel, az LMP-ből kiváltak az igazán tehetséges, vonzó személyek, maradt Szél Bernadett, akit reggelire megeszik Orbán, a Momentum pedig ígértesen indult, de kizárólag egyetlen filozófiájuk van: generációs alapon benyomulni a politikába és részesedni a hatalomból. 

Ha ők nem is, de a megsértett tömegek Békesi szerint előbb utóbb létrehoznak a macronihoz hasonló, elsöprő erejű mozgalmat, ami megbuktatja az Orbán-rezsimet. Rövid távon viszont nem hisz abban, hogy az ellenzék összefogása eredményre vezet, mert kevés tekintélyes jelöltet tudank kiállítani, "nincs 106 Mellár Tamása az ellenzéknek".

Ráadásul, ha működne is az ellenzéki összefogás, a Fidesz nem fogja annyiban hagyni. 

"Valamilyen kreált ürüggyel akár szükségállapotot is kihirdet, felfüggeszti a még létező szabadságjogokat, elhalasztja a választásokat".

Az újságíró közbevetésére, hogy a parlamentarizmus felfüggesztését azért a Fidesz híveinek is nehéz lenne megmagyarázni, Békesi úgy válaszolt:

"Ne vicceljen, néhány robbantás után a hívei könyörögni fognak a szükségállapotért. Ez pedig egyszerűen kivitelezhető. Emlékezzünk vissza a kilencvenes évekre: a rejtélyes robbantások is azonnal megszűntek, miután a Fidesz hatalomra került. Ha Orbán veszélyben érzi a hatalmát, nincs kétségem, hogy elmegy a végsőkig. Ezt készíti elő az állandó háborús hangulat, a veszélyeztetettségtudat fenntartása."

Békesi abban bízik, hogy a 2021-ben véget érő uniós ciklus után elfogy a szerény gazdasági növekedés fedezeteként beáramló ingyenpénz, és ezzel egyidőben kifutnak az olcsó hitelek is. Keletről nem jönnek az unióshoz hasonló, szabad felhasználású források. Nem lehet majd betömni az elégedetlen társadalmi csoportok száját, Orbánék pedig csak irreálisan magas kamatokra kapnak majd pénzt, ami középtávon tarthatatlan. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.