Elmarasztalták Justin Trudeau-t, amiért a Bahamákon nyaralt egy milliárdos magánszigetén

külföld
2017 december 21., 06:40
comments 36

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor tavaly karácsonykor egy francia-brit milliárdos magánszigetén nyaralt a Bahamákon - állapította meg szerdán Mary Dawson, Kanada szövetségi etikai biztosa. Ő az első kanadai kormányfő, akit ilyen ügyben elmarasztalnak.

Trudeau családjával és a liberális párt több tagjával a IV. Aga Hán, Karim Al Hussaini bahamai szigetén pihent. A svájci születésű, brit-francia iparmágnás egyben az úgynevezett nizári iszmailiták 25 milliós síita muszlim közösségének vezetője, imámja is. 

Nem ez volt Trudeau első nyaralása a szigeten, 2014-ben, még parlamenti képviselőként, de már pártelnökként is elfogadta a milliárdos meghívását. A kanadai miniszterelnök azzal védekezett, hogy Karim Al Hussaini családja régi barátja, a milliárdos az apja temetésén is beszédet mondott. (Pierre Trudeau szintén miniszterelnök volt, kis megszakítással 1968-tól 1984-ig.)

A kanadai szabályok tiltják, hogy kormánytagok olyan ajándékokat vagy juttatásokat fogadjanak el, melyek alkalmasak lehetnek a döntéshozatal befolyásolására. Márpedig az Aga Hán és alapítványa lobbistaként van bejegyezve, és több évtizede kapcsolatban van a liberális és a konzervatív kormányokkal is.

Egyetlen kivétel van az ajándékoknál, ha azt közeli baráttól kapja a politikus. Trudeau erre hivatkozott, de  Mary Dawson szerint semmilyen nyoma nincs annak, hogy korábban személyes jó viszonyt ápolt volt a politikus és a milliárdos.  Trudeau nem vonta ki magát egy 2016 májusi kormányülésen abból a döntésből, mellyel 15 millió dollárt ítéltek oda egy olyan alapítványnak, melynek igazgatótestületének elnöke Hussaini.

Van még egy apróság, Trudeau-ék magángépen érkeztek a szigetre, ezt csak akkor tehették volna meg, ha előre bejelentik, magángépet ugyanis egyébként nem használhat a miniszterelnök.   

Trudeau már korábban bocsánatot kért, és azt ígérte, a jövőben bölcsebben fog eljárni.

"Fontos, hogy tovább tudjunk lépni, és tanuljunk ebből a hibából. Vállalom a teljes felelősséget. Biztosítanunk kell, hogy a miniszterelnöki hivatal makulátlan legyen" - hangoztatta Justin Trudeau. (BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.