Nem látszik a demográfiai fordulat, sőt

Idén tíz hónapból csak kettő volt olyan, amikor több gyerek született, mint egy évvel korábban. Januárban alig valamivel, májusban viszont valamiért nagyon megugrott a születések száma, de nem volt folytatása. Annyira nem, hogy most októberben volt a negatív rekord. Január és október között összesen 1,2 százalékkal született kevesebb gyerek, mint 2016 hasonló időszakában.

A halálozási statisztikák sem javultak idén. Az év hat hónapjában többen, négy hónapjában kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban. Az év elején olyan sok haltak meg, mint legutóbb 19 éve. Összesen 4,9 százalékkal nőtt a halálozások száma idén az első tíz hónapban tavalyhoz képest. 

A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése következtében a természetes fogyás is emelkedett, nem is kevéssel. A 2016. január–októberi 26 803-mal szemben 32 798 fővel lettünk kevesebben, 

ami 22 százalékos növekedés.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant - írja a KSH.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.