Spanyolországon kívül tárgyalna a spanyol miniszterelnökkel a leváltott katalán elnök

külföld
2017 december 22., 13:11
comments 119

Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pénteken kijelentette, hogy kész találkozni Mariano Rajoy spanyol kormányfővel Spanyolországon kívül az Európai Unió bármelyik tagállamában.

"Kész vagyok találkozni Rajoy-jal Brüsszelben vagy valamelyik másik uniós tagországban, Spanyolországon kívül" - mondta brüsszeli sajtótájékoztatóján Puigdemont.

Közölte, egykori kormányának négy, ugyancsak Belgiumban tartózkodó tagjával együtt vissza fog térni Spanyolországba, ha megkapják a megfelelő garanciákat a helyi hatóságoktól. "Ha a spanyol kormány tiszteletben tart bennünket és a demokráciát, akkor már holnap visszatérhetek" - mondta.

photo_camera Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency

Hangsúlyozta emellett, hogy az előrehozott választás lezajlott, így eljött az idő a párbeszédre, az okozott károk mérséklésére. "Rajoy már mindent megpróbált, az erőszakot is, kivéve azt, hogy leüljön velünk tárgyalni. Ez a recept nem működött, más megoldást kell találni" - fogalmazott.

"Erősebbek vagyunk, mint valaha. A választás, amely új korszakot nyit Katalónia számára, megerősítette a legitimitásunkat. Remélem, így (Rajoy) már kész meghallgatni minket" - tette hozzá.

Pugidemont egyúttal követelte, hogy Mariano Rajoy adjon utasítást azon spanyol rendőri egységek Katalóniából való kivonására, amelyeket a Madrid által törvénytelennek tartott függetlenségi népszavazás után vezényeltek az autonóm közösségbe.   

A menesztett elnök végezetül arra kérte az Európai Bizottságot és a többi uniós intézményt, hogy "ne csak a spanyol államot, hanem a katalán népet is hallgassák meg". Hozzátette, nem az álláspontja megváltoztatására kéri a bizottságot, csak arra, hogy a másik felet is hallgassák meg.

A spanyol hatóságok ugyan nemrég visszavonták a Puigdemont és társai ellen kiadott európai elfogatóparancsot, Spanyolországban azonban még őrizetbe vehetnék őket lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények vádjával.

Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előrehozott választást írt ki Katalóniában. Ezzel párhuzamosan eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és négy társa ellen, akik október végén Brüsszelbe utaztak, igaz, ezt néhány héttel ezelőtt visszavonták.

A csütörtöki választáson az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti párt győzött, azonban a függetlenségi erők szerezték meg a parlamenti többséget.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.