Európa jövőre 10 ezer menekültet fogad be Líbiából

A Líbiával kialakított humanitárius folyosókon keresztül 10 ezer menekült érkezik Európába jövőre - nyilatkozta Marco Minniti olasz belügyminiszter vasárnap a La Repubblica olasz napilapnak adott évzáró interjújában.

Az olasz belügyminiszter azt mondta, a líbiai táborokban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNCHR) és a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) választja majd ki azokat, akik a nemzetközi jog szerint menekültnek számítanak. Ők nem menedékkérőként, hanem már menekültként érkezhetnek meg Európába, tehát a menedéki eljárást még Líbiában lezárják.


Az olasz politikus szerint ezzel Európa déli partjain véget vetnek az állandó krízisnek, ami migránsokkal teli csónakok szinte folyamatos érkezését jelenti, hiszen a veszélyes tengeri átkelést humanitárius folyosók váltják fel, és

a menekültek csoportjait repülőgépekkel viszik majd a befogadó európai országokba.

Marco Minniti hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan már 30 ezer embert sikerült önkéntes alapon a líbiai táborokból a hazájukba visszavinni, többnyire a közép-afrikai országokba, mivel nem számítottak menekültnek.

A tavaly decemberben kinevezett olasz belügyminiszter egyéves munkája legnagyobb eredményének nevezte a Líbiából induló migrációs hullám megfékezését és a humanitárius folyosók kialakítását. Idén, december 20-áig mintegy 119 ezren érkeztek a dél-olaszországi partokra, a 2016 ugyanezen időszakában mért több mint 179 ezerhez képest.

Ami a menedékkérők áthelyezését illeti Olaszországból más EU-tagállamokba, a korábban tervezett mintegy 40 ezerhez képest az utóbbi két évben 11 ezer menedékkérőt sikerült áthelyezni. Különböző források szerint a legtöbbjüket Németország, Norvégia és Svájc fogadta be.

Marco Minniti bejelentette, hogy az olasz kormány januárban újabb pénzügyi csomaggal segíti az embercsempészet útvonalán található líbiai városokat. Róma nyáron tucatnyi líbiai városnak nyújtott anyagi segítséget beruházások formájában, az illegális migráció elleni fellépésért cserébe. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.