Beethoven is ismerhette a 250 éves tölgyet, amit karácsonyra kivágtak Martonvásáron

ÉLET
2017 december 27., 11:53
comments 104

Magyarország legjobb növényszakértői sem tudták megmenteni azt a saját központjuk előtt álló fát, ami egész Magyarország egyik legnagyobb, legöregebb és leghíresebb csertölgye volt.

"Korából adódóan az ikonikus tölgy az elsők között lehetett azokból a fákból, amelyeket a Mária Teréziától kapott mocsaras birtok lecsapolását követően a gróf Brunszvik család a ma méltán népszerű park létrehozására elültetett. A fa nemcsak a kastély építésének, de Beethoven látogatásainak, később a Dreher család életének is tanúja volt, majd a második világháború alatt a kastélyban berendezett hadikórház sebesültjeinek nyújtott árnyékot."

Ezt maga az MTA Agrártudományi Kutatóközpontja írta egy idén augusztus eleji bejegyzésében, amiben azt a szomorú hírt közölték, hogy a híres martonvásári park és kastély látványát alapvetően meghatározó faóriás súlyosan megsérült egy nyári viharban. Egy olyan vastag főága tört le ugyanis, hogy a nagyjából 20 méter magas, jó kétméteres törzsátmérőjű fa elvesztette a koronája közel felét.

photo_camera Fotó: MTA

A szakemberek ekkor még, ha óvatosan is, de optimisták voltak:

„A következő napokban szakemberek bevonásával igyekszünk gondoskodni a tölgy sérülésének ellátásáról, illetve megakadályozni a kórokozók/kártevők esetleges további károkozását. A hatalmas lombtömegvesztést követően csak remélni tudjuk, hogy a statikai változás nem okoz további mechanikai károkat."

Az ezután következő lépéseket a gardenista.hu december eleji cikke foglalta össze. Ebből közvetetten az is kiderül, hogy az Akadémia agrárkutatói között nem voltak megfelelő faszakértók:

"A természet okozta baleset óta külső szakemberek bevonásával vizsgálták meg a fát és próbálták megóvni a hatalmas seben bejutható kórokozóktól/kártevőktől, ezenkívül speciális gumiszalagokkal igyekeztek a fa stabilitását fenntartani. A vizsgálat részét képező, törzsön ejtett próbafúrások során azonban kiderült, a tölgyfa menthetetlenül elkorhadt: külső jó megjelenése ellenére a fa több mint 70%-a oda, amivel veszélyt jelent immár környezetére. Augusztus óta így megközelíteni sem lehetett már, sárga figyelmeztető szalaggal kerítették körbe még a környékét is."

A tölgy annyira fontos része volt a környékbeliek életének, hogy miután lemondtak a megmentéséről, formálisan is meggyászolták:

"A mai délelőttön nagyszabású helyi búcsúztatót tartanak a fának, amely 250 évig volt tanúja Martonvásár mozgalmas történelmének, a kastélypark meghatározó alakjának. Hát látott már valaki ilyet? Az egyöntetű közszomorúságot nem is lehetne szebben megélni: együtt, a város lakói, az óvoda és iskola csoportjai hallgatják az iskolai énekkart és más megemlékező beszédeket, előadásokat a fáról, amely nem csak a történelem és a kastélypark része, hanem a közösségé is."

Ezt még december elején írta a Gardenista. A lap végül nem kapta meg az engedélyt, hogy a Facebookon élőben közvetíthesse a legendás fa végső perceit. Azt, hogy a tölgyet valamikor karácsony előtt ténylegesen kivágták, ebből a Facebook-posztból tudtuk meg:

link Forrás

"Mindenesetre szép friss, halfüstölőbe való forgács borítja a környéket"

írta cseten a 444-nek a poszt szerzője, Vida Antal. Íme a forgács:

photo_camera Fotó: Vida Antal


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.