1,9 milliárdos kormányzati támogatásból lesz röplabda-akadémia Békéscsabán

gazdaság
2017 december 28., 15:45
comments 75

A magyar kormány több mint 1,8 milliárd forintos támogatásából Európa egyik legnagyobb utánpótlás röplabda-akadémiája létesül Békéscsabán.

A klub közleménye emlékeztet rá, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2016 áprilisában tett békéscsabai látogatásakor állapodott meg Szarvas Péter polgármesterrel a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozásáról.

A projektről most, közel 2 éves előkészítő munka után született érdemi döntés: a Magyar Közlöny 227. száma szerint az akadémia fejlesztésére a magyar kormány 1 milliárd 878 millió forintos támogatást biztosít, ami a Magyar Röplabda Szövetségen keresztül, több éves bontásban érkezik majd a Békéscsabai RSE-hez.

„Volt egy álmunk, melyben makacsul hittünk. Célul tűztük ki, hogy egy hátrányos helyzetű régióban szeretnénk olyan körülményeket teremteni az utánpótlás-neveléshez, mellyel a legfejlettebb röplabdakultúrával rendelkező nemzetek bírnak” – mondta Baran Ádám klubelnök. Azt is mondta, a támogatás kizárólag sportinfrastruktúra-fejlesztésre és utánpótlás-neveléssel kapcsolatos kiadásokra használható majd fel, és többek között új csarnok meg új kollégiumok épülnek belőle. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.