Teheránban mostantól nem zárják be a nőket, ha megsértik a muszlim öltözködési előírásokat

külföld
2017 december 28., 16:59

A továbbiakban nem büntetik elzárással azokat a nőket, akik megsértik az iszlám öltözködési előírásokat – jelentette be Teherán rendőrfőnöke.

Iránban az 1979-es forradalom óta minden nőnek, függetlenül vallásától és nemzetiségétől, tinédzser korától tiszteletben kell tartania az iszlám öltözködési szabályokat, kendővel kell borítania haját, kabáttal vagy csadorral kell eltakarnia az idomait, ügyelnie kell arra, hogy ne maradjon fedetlenül sem a nyaka, sem a karja, sem a lába.

A Sark reformista napilap Hoszein Rahimi tábornokot idézve azt írta: ezután „nem veszik őrizetbe azokat, akik nem tartják be az előírásokat, és büntető eljárást sem kezdeményeznek ellenük”.

A félhivatalos Tasznim hírügynökség ezt azzal egészítette ki, hogy a szabálysértőknek viszont rendőrségi oktatáson kell majd részt venniük, és a visszaesőket igenis bíróság elé küldik.

A fiatalabb iráni nők régóta megszegik a hivatalos öltözködési előírásokat azzal, hogy laza kendőket hordanak, amik nem fedik el teljesen a hajukat, vagy azzal, hogy kifestik a körmüket, ami szintén tilos.

photo_camera Fotó: Behrouz Mehri / AFP

Részben az uralkodó politikai széljárástól is függ, hogy a hatóságok mennyire veszik szigorúan a dolgot. Azt nem tudni, hogy a csütörtöki bejelentés hatálya csak Teheránra vagy az egész országra vonatkozik-e. (MTI/AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.