Drake lépett fel a Snapchat vállalati szilveszterén

érdekes adat
2018 január 01., 21:32
comments 98

Elképzelhető, hogy idén a Snapchat gazdája, a Snap Inc. tartotta a legdrágább vállalati szilvesztert. Az egész 4 millió dollárba, azaz több mint egymilliárd forintba került, és a cég közleménye szerint ezt Evan Spiegel, a cég vezetője a saját vagyonából fizette ki, hogy a dolgozók jól mulassanak.

A bulit Los Angelesben, a Microsoft Theaterben tarották, ahol csak ülőhelyből több mint 7 ezer van, de nyilván a küzdőtéren is lehetett lézengeni még. A sztárfellépő Drake, a kanadai rapper volt. A munkatársakat repülővel szállították a helyszínre, a világ mindenféle pontjáról, de persze főleg az USA településeiről.

A buliban szigorúan tilos volt képet készíteni, és ezt annyira komolyan vették, hogy a Snapchatet konkrétan blokkolták a helyszínen. Néhány elmosódott ócska kép azért csak kikerült a Business Insiderre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.