Szaúd-Arábiát fenyegetik a tüntetések miatt Irán vezetői

külföld
2018 január 02., 13:29
comments 61

Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető az ország ellenségeit okolta kedden a napok óta tartó tiltakozások miatt az állami televízióban.

A tüntetések kezdete óta először nyilatkozó Hamenei szerint Irán ellenségei összefogtak, és pénzügyi, katonai, valamint politikai befolyásukat, illetve a hírszerzést felhasználva provokálják a teheráni vezetést.

A politikai és vallási vezető nem pontosította, hogy kikre gondol, amikor az ellenségekről beszél. Ugyanakkor Ali Samhani, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Szaúd-Arábiát említette név szerint.

"A szaúdiak meg fogják kapni Irán meglepetésszerű válaszát, és tudják, milyen komoly is lehet ez" - fenyegetett Samhani.

Az ellenségek "csak az alkalomra várnak, hogy beszivárogjanak, és lecsapjanak az iráni népre" - hangsúlyozta Hamenei. "Csak a bátorság és az áldozatkészség szelleme, valamint az emberek hite állíthatja meg őket" - tette hozzá.

Az iráni hatóságok külföldi - köztük amerikai és szaúdi - száműzetésben élő ellenforradalmi és ellenzéki csoportokat vádoltak az elégedetlenség szításával.
A csütörtök óta tartó tüntetéshullámban eddig országszerte 25-en vesztették életüket, és több száz embert vettek őrizetbe. Csak a fővárosban 450 embert állítottak elő az elmúlt három napban. A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Többen Ali Hamenei lemondását követelték. A fővároson kívül őrizetbe vettek számát nem közölték.

Hosszein Zolfagari belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az őrizetbe vettek 90 százaléka 25 év alatti.

Az iráni fiatalságot az ország gazdasági helyzete és a szabadságjogok korlátozása aggasztja a legjobban. (MTI/Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.