Gyűlölet fogadta Bécs első 2018-as újszülöttjét

Negyvenhét perccel éjfél után jött a világra az osztrák főváros első bébije, Asel Tamga. Ilyenkor rendszerint érkeznek a gratulációk, és egy napra szinte mindenhol megjelenik az újszülött fotója. Most azonban a jókívánságok helyett sok helyen csak gyűlöletet kapott az egynapos baba.

Fotó: KAV/Votava/KAV/Votava

„Ez az édes kislány élete első órájában egy hihetetlen online gyűlölethullám célpontjává vált”  - írta Facebookon Klaus Schwertner, egy bécsi római katolikus szeretetszolgálat munkatársa. „Ez az online gyűlölet egy teljesen új dimenziója, ami egy ártatlan újszülött felé irányul.”

De nemcsak a kisbaba kapta meg a magáét a kommentelőktől, a fröcsögésből jutott az édesanyjának is, aki a képen a fejére kötött, rózsaszín kendőt visel. Volt olyan kommentelő, aki azt írta, reméli elviszi a kisbabát a bölcsőhalál, mások azt követelték, azonnal deportálják az egész családot. A legtöbb kommentet azóta törölték, de a Heute arról ír, vizsgálják a hatóságok, hogy törvénybe ütközött-e az, amit a Facebookon műveltek.

(via New York Times)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.