A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Fődi Kitti írása. 

Ha valaki kerekesszékkel szeretne vonatozni, 48 órával az indulás előtt jeleznie kell a MÁV-nak, hogy legyen emelő és személyzet a vonathoz. Hatból három alkalommal azonban még a 48 óra sem elég, ilyenkor jön az alkudozás a kerekesszékessel, hogy szálljon fel másik vonatra, rosszabb esetben másszon fel valahogy emelő nélkül. A kerekesszékeseknek órákat kell várakozniuk a megfelelő szerelvényre, egy férfi pedig 40 cm-ről zuhant vissza az emelővel, mert nem volt rendesen karban tartva.

Hiába vannak meg azok a technikák, amikkel egy kerekesszékest akár egy régebbi típusú vonatra is fel lehet rakni, rendszeresen akadályokba ütközik a folyamat. Sokszor a jegykezelők nem is tudnak a bejelentésről, ezért az emelő sincs ott a kért időpontban, ha mégis, akkor azért megy a futkosás, hogy találjanak egy olyan embert, aki kezelni tudja az amúgy nem túl bonyolult gépet. Egy kerekesszékes nem dönthet úgy, hogy a kért időpontnál korábban vagy később szeretne utazni, ezért sokszor órákat kell várakozniuk az állomásokon.

„A 48 óra a mai világban nagyon nonszensz. Megvan a szükséges technológia, mégsem tudnak feltenni a vonatra. Néha az az érzésem, mintha nem lennének tájékoztatva, kiképezve a jegykezelők. Ott vagyok a peron szélén és azt se tudják, mit kell tenni ilyenkor– meséli Csiszár Attila, kerekesszékes.

A férfi szerint megalázó, hogy 48 órával hamarabb küldött értesítést az utazásról, de még az állomáson is fel kell hívnia a kezelőt, hogy bejelentetette az utazási szándékomat, és segítség kellene felszálláshoz.

A MÁV megkeresésünkre azt a választ adta, hogy azért van szükség ennyi időre a bejelentéshez, mert meg kell előbb vizsgálniuk, hogy minden feltétel adott-e az utazáshoz, tehát az időpont, a vonat vagy az állomás alkalmas-e arra, hogy kerekesszékkel is utazni lehessen.  Az újabb szerelvényekbe már be van építve az emelő, ezért ott a feladat valamivel egyszerűbb, mert csak egy alkalmas embert kell találni, aki tudja kezelni a gépet. A régi típusú kocsikhoz azonban egy külön mozgatható szerkezet van, amivel nem is feltétlen rendelkezik minden állomás. Ezeknek a gépeknek a kezeléséhez még tanfolyamot is kell végezni, ezért gyakran előfordul, hogy az egész állomáson csak egyetlen ember ért hozzá, aki aznap nem feltétlen dolgozik.

Csiszár Attila Szobról szokott Budapestre utazni, ez hatból három esetben megy gördülékenyen, a másik három esetben pedig valamilyen probléma merül fel. A két állomás között reggel fél 8-kor és este fél 8-kor a legideálisabb egy kerekesszékesnek utaznia, mert olyankor új típusú vonat jár, amibe be van építve az emelő. A kezelők javasolni szokták a férfinak, hogy inkább azt az időpontot válassza, mert az a biztos.

„Miért kell nekem két órát ülnöm Pesten, hogy biztos legyen a hazautam?” – kérdezi.

Pátkai András Gyula, a MEOSZ jogásza szerint az, hogy 48 órával korábban kell regisztrálnia magát az utasnak, sérti a szabad mozgást és az emberi méltóságot, mert senkinek nincs köze ahhoz, hogy ki-mikor akar utazni, ráadásul adódhatnak váratlan helyzetek is. Hallott már olyan esetről is, amikor egy kerekesszékes utasok önerőből kellett felmásznia a szerelvényre, mert nem volt emelő.  Sokszor sem a jegykezelő, sem az állomás személyzete nem ért a gép kezeléséhez, pedig szerinte nem egy bonyolult szerkezetről van szó.

„Ha nincs ott az, aki ért hozzá, akkor összeomlik a világ. Nekem kellemetlen, hogy ilyen amatőrök kezelik az emelőszerkezetet, már én is jobban tudom, hogy kell” – mondja Csiszár Attila, aki rendszeresen találkozik ezzel a problémával.

Paulik Ferenc havonta egyszer-kétszer, de akár hetente négyszer-ötször is vonatra száll Orosháza és Szeged között. Nála olyan is előfordult, hogy szóvá tette neki a kezelő, hogy miatta egy órával hamarabb kellett bemennie dolgozni, mert egyedül ő tudta használni a gépet. A kerekesszékes férfit az zavarja leginkább, hogy ha hirtelen derül ki, hogy utaznia kell, akkor nem tud mit tenni. Egyszer Békéscsabáról szeretett volna hazajutni, de a programjuk hamarabb véget ért mint gondolták, ezért három órát kellett szobrozniuk az állomáson, mire elindulhattak.

Nem csak az emelők, néha a megfelelő vonat előállítása sem megy könnyen. Paulik Ferenc a 13.32-es vonattal szeretett volna Szegedről hazautazni, de azt mondták neki, hogy abban az időben nem indul kerekesszéknek kialakított szerelvény, ezért menjen a 10.32-sel. Végül kiderült, hogy azon a vonaton se volt a szabályoknak megfelelő kerekesszékes hely, de jobb híján mégis feltették rá. Ráadásul három órával hamarabb ért oda, mint ahogy a munkaterv alapján kellett volna, ezért órákat kellett várakoznia a téli hidegben.

A MEOSZ jogásza a másik nagy problémának azt látja, hogy ezeket az emelőszerkezeteket egyáltalán nem tartják karban, porosak és rozsdásak, emiatt sokszor ott se tudják igénybe venni az utasok a szolgáltatást, ahol amúgy a feltételek (emelőszerkezet megléte) adott lenne.

Mesterházy Zsolt épp ezt a problémát tapasztalta meg, majdnem balesetet szenvedett egy emelőszerkezetnek köszönhetően. A férfi mindig autóval jár fel Veszprémről Budapestre, de tavaly májusban elromlott a kocsija. Egyetlen vonattal ért volna fel az elnökségi ülés kezdetére, meg is rendelte rá az emelőt, az állomáson azonban mégis megpróbálták rábeszélni, hogy egy későbbi, – új, és teljesen akadálymentes – szerelvénnyel utazzon fel fővárosba.

Zsolt ragaszkodott az eredeti útitervéhez, mivel az előírásoknak megfelelően jelezte az utazási szándékát, és a későbbi vonattal nem ért volna fel az értekezletre. Azt viszont elfelejtették közölni vele, hogy az emelőberendezés meghibásodott. Az emelő alapvetően a vonat akkumulátoráról működik, de a két drótkötél egyike el volt szakadva, így a rámpa féloldalasan megfeszülve beszorult. A MÁV dolgozói ezért tekerős kurbli segítségével, kézzel kezdték felhúzni a kerekesszékest. Zsolt érezte, hogy az emelő ferdén megy felfelé, ezért mindenre fel volt készülve, előre is dőlt egy kicsit. A féloldalas terheléstől végül az egyik sodronykötél elszakadt a férfi pedig az emelővel és a kerekesszékkel együtt 40 cm-ről zuhant vissza a peronra. Szerencsére nem sérült meg, de ha a kötél csak később szakad el, akkor sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Bár nem bizonyított, de Zsolt szerint az ütődéstől hajszálrepedés keletkezhetett a kerekesszékén, mert pár napra rá az egyik féltengely kettétört.

„Engem megalázóan érintett, hogy a felkészületlen személyzet egy olyan helyzetnek tett ki, ahol meg is sérülhettem volna” – meséli Zsolt.

A MEOSZ jogásza szerint természetesen nem várható el a MÁV-tól, hogy egyik napról a másikra új, alacsonypadlós szerelvényeket vásároljon, de az igen, hogy a beszerzéseknél figyelemmel legyenek a mozgáskorlátozott utasokra, illetve, hogy a már nyújtott szolgáltatásokat megfelelő módon biztosítsák a kerekesszékes utasoknak is.