Kamupártokról szóló kampányt indít a Lungo Drom

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

"Fel kell hívni a magyarországi cigányság figyelmét az egyre szaporodó, megtévesztő szándékú kamupártokra, ennek érdekében a Lungo Drom helyi és országos szinten is egyfajta tájékoztató kampányt indít majd a következő időszakban," mondta a Magyar Hírlapnak a Fidesszel választási szövetséget kötött szervezet, a Lungo Drom vezetője. Farkas Flórián hozzátette: 

"sajnos számos, jelen állás szerint legalább két-három szerveződés akar pusztán az állami forrás, illetve a potenciális támogatók megtévesztése, kihasználása céljából indulni a választáson, valós program nélkül. Ezért fontos, hogy az érintettek minden szükséges információ birtokában legyenek a témában."

Farkas szerint "csak a a polgári kormány romapolitikája jelent garanciát a cigányság társadalmi felzárkózására," és ennek "a romapolitikának a megvalósításában és folytatásában megkerülhetetlen szereplő a Lungo Drom." 

Fotó: Mészáros János/MTI/MTVA

Korábbi és jelenlegi ügyekben folyik összesen öt nyomozás az ORÖ ellen, számolt be még novemberben az RTL Klub Híradója. A Roma Önkormányzat volt elnöke, Farkas Flórián szerint nem történt bűncselekmény,

csak az általa elért sikerek fájnak az ellenzéknek, ezért támadják.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 10,6 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.