Putyin szerint Kim Dzsong Un egy érett vezető

külföld
2018 január 11., 22:00

Az orosz média vezetőivel találkozott csütörtök este Moszkvában Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök többek közt arról beszélt, hogy 

az Egyesült Államok leleplezte magát. 

Szerinte azzal, hogy bírálták Oroszországot, mert nem engedélyezték Alekszej Navalnij indulását a március 18-i elnökválasztáson, elárulták, hogy támogatják az ellenzéki politikust. Mást is kizártak, de valamiért Washington róluk nem tett említést, mondta Putyin. 

photo_camera Fotó: Grigory Sysoev/Sputnik

Kim Dzsong Un

"abszolút kompetens és már érett politikus,"

mondta. Az orosz elnök szerint az észak-koreai vezető "megoldotta stratégiai feladatát" azzal, hogy működő nukleáris robbanótöltetet és nagy hatótávolságú rakétát alkotott. De a diktátor szerinte nem egy háborúban, hanem a helyzet "letisztulásában, elsimításában és megnyugtatásában" érdekelt. (Reuters)

  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.