Szalai Ádám: Pénz van a magyar fociban, tehetség nincs

Tbg
futball
2018 január 13., 12:10
comments 58

A Kicker magazinnak adott interjút Szalai Ádám, a német első osztályú Hoffenheim játékosa. Az interjút az Index szemlézte, és a magyar focit érintő részeket emelte ki.

Eszerint Szalai újra elmondja, amit már korábban is pedzegetett, hogy szerinte már nem a pénz, hanem a tehetség hiányzik a magyar futballból.

„A hazai futballal ugyanaz a probléma, mint évek óta, kevés jó és képzett játékos van a hazai ligánkban, akik később külföldön tovább tudnának fejlődni. (...) A tehetség a kevés. Nem véletlen, hogy a válogatottnak külföldi edzőre van szüksége.” – írja az Index.

Azt már az Index teszi hozzá, hogy bár Szalai nem mondja ki egyértelműen, de a tehetséghiány oka a nem megfelelő szakmai vezetés. Ezt a témát a 444 is igyekezett körbejárni. (Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.