Elsőfokon két év felfüggesztett börtönre ítélték Tarjányi Pétert egy 400 milliós csalási ügy miatt

Tarjányi Péter szerzőtársával Dosek RitávalFotó: Hit Gyülekezete

A kormányközeli Pesti Srácok (PS) írta meg, hogy Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemzőt, a zoom.hu tulajdonos-alapítóját, politikai aktivistát elsőfokon két év, öt évre felfüggesztett börtönre ítélte a Fővárosi Törvényszék múlt csütörtökön egy 2010-es csalási ügy miatt. Tarjányi egyik társa pontosan ugyanilyen mértékű büntetést kapott, a III. rendű vádlottat a bíróság 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte. Telefonon elértük a biztonságpolitikai elemzőt, aki megerősítette az értesülést. A döntéséről hétfő délelőtt az ügyészség közleményben számolt be, de nem nevesítette az érintetteket. 

Az ügy egészen 2010 nyaráig nyúlik vissza: akkor egy beruházó cég a szentesi Petőfi szálloda felújítására 2,7 mlliárdos vállalkozási szerződést kötött a Demján-cégcsoporthoz tartozó Arcadom Zrt-vel. Ezt az összeget a felek nem sokkal később 3,5 milliárdra módosították. A két cég között egy harmadik közvetített, ezt a céget illette a vállalkozói díj 10 százaléka - mintegy bruttó 440 millió forint.

A vádlottak szerint azért volt szükséges, mert a finanszírozó bank megemelte az önrészt, amihez a beruházónak további több százmillió forintra van szüksége, ezt az összeget pedig részben a közvetítőnek járó megbízási díjból fedeznék. A közlemény szerint viszont a vád bizonyítottnak találta, hogy "a valóságban a hitelintézetekkel folytatott tárgyalások kezdeti szakaszban megrekedtek, önrész megemeléséről nem volt szó, a beruházó nem rendelkezett az előleg összegével sem,

a vádlottak – egymás tevékenységéről tudva – mind a megbízási szerződések megkötését, illetve  az azok későbbi kiegészítéseit megelőző tárgyalások során és azt követően folyamatosan megtévesztették a kivitelező cég képviselőit a projekt megvalósíthatóságát érintő alapvető elemek vonatkozásában."  

Tarjányit és társait elsőfokon különösen jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében ítélték el és a bíróság polgári jogi igény címén a vádlottakat a sértett javára mintegy 440 millió forint megfizetésére is kötelezte. Ez egyelőre nem jogerős: az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében, a vádlottak felmentésért fellebbeztek.

Tarjányi Péter nem csak gyakori médiaszereplő, az elmúlt hónapokban a médiatulajdonosként majd politikai szereplőként is aktivizálta magát. Előbb újraindította az ellenzéki profillal induló zoom.hu-t. Az oldal éléről később távozott Zappe Gábor főszerkesztő, miután a tulajdonos levetetett egy Orbán Viktor gazdagodásáról szóló cikket. Tarjányi később a Magyar Progresszív Mozgalom élén lépett fel a médiában. Az MPM eredetileg a "Baloldal Nagy Közös Miniszterelnökjelöltjét" kereste, de végül beérte Botka László szocialista jelölt megbuktatásával is. 

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.