„Úgy néz ki, rossz feminista vagyok, nőgyűlölő, erőszaktámogató” 

- kezdi Margaret Atwood a Globe and Mail című kanadai lapba írt cikkét, ami a hétvégén jelent meg. Atwood összesen negyven könyv szerzője, leghíresebb regénye A szolgálólány meséje 1985-ből. Ennek sorozatfeldolgozása 2017 egyik legnagyobb tévés dobása, és a Trumppal szembeni nőjogi ellenállás egyik központi popkulturális motívuma lett, volt például, hogy a sorozat jelmezeiben tiltakoztak az abortusztörvény ellen. A szerzőt mégis sokan rossz feministának tartják Kanadában.

A 78 éves Atwood egy konkrét kanadai esetről írta a cikket, de általánosabban is beszélt arról, hogy látja a #metoo jelenséget.

„Az alappozícióm, hogy a nők emberi lények, akik képesek mindenféle viselkedésre. Lehetnek szentek és lehetnek démoniak is, és képesek bűncselekményekre is. Nem angyalok, akik képtelenek rosszat tenni. Ha azok lennének, nem lenne szükségünk jogrendszerre” - írja.

Egy hibás jogrendszer tünete

„A #metoo egy hibás jogrendszer tünete. Túl sokszor történik meg, hogy nők, és szexuális zaklatási ügyek más áldozatai nem kapnak segítségek az intézményektől. Ezért új eszközhöz fordultak: az internethez. Ez nagyon hatékony volt és rengetegen ébredtek fel ettől: leszakadt az ég, csillagok estek le onnan. De mi jön ezután?”

Atwood szerint a kérdés, hogy a társadalom most megjavítani akarja a jogrendszert, vagy túllépni rajta. „Ha túllépünk a jogrendszeren, mert nem hatékony, akkor mi jön helyette? Kinél lesz a hatalom? ” 

„Szélsőséges időkben a szélsőségesek nyernek. Az ideológiájukból vallás lesz, és aki nem követi a nézeteiket, azt istentelennek, eretneknek vagy árulónak tartják. A középen álló mérsékelteket megsemmisítik. A regényírók különösen gyanúsak ilyenkor, mert emberekről írnak, és az emberek morálisan bizonytalanok. Az ideológiák célja pedig, hogy eltöröljék a bizonytalanságot.” Atwood szerint történelmi példák sora mutatja, hogy nagyon rossz vége van annak, hogy ha a vád egyben már ítéletet is jelent.

A konkrét ügy, amiért Atwoodot Kanadában sokan rossz feministának tartják, Steven Galloway író esete, ami két évvel a #metoo előtt kezdődött. Galloway a University of British Columbián tanított kreatív írást, amikor 2015-ben bejelentették, felfüggesztik és vizsgálatot indítanak, mert súlyos vádak merültek fel ellene.

Valamivel vádolják

Ennél többet viszont nem mondott az egyetem. Már azelőtt nyilvánosságra hozták a sajtóban Galloway felfüggesztését, hogy maga a vizsgálat egyáltalán elkezdődött volna, és lényegében semmit nem árultak el annak tartalmáról. Sőt, magának Gallowaynek is csak akkor mondták el a pontos vádakat, miután aláírt egy titoktartási szerződést. Vagyis a közvélemény annyit tudott, hogy valamivel vádolják az írót, aki viszont nem reagálhatott erre. Ebben a hangulatban a legvadabb elméletek kezdtek terjedni, és a titkolózás miatt a nyilvánosság jó része alapnak vette, hogy Galloway valami nagyon durvát követett el.

Amikor 2016-ben lezárult a vizsgálat, annak pontos eredményét sem hozták nyilvánosságra. Az írót viszont kirúgták, mert a vizsgálat eredménye szerint olyan etikai vétségeket követett el, amik lehetetlenné teszik, hogy a továbbiakban bízzanak benne.

Később kiderült, a leginkább problémás pont Galloway viszonya volt egy diákkal. A diák egy felnőtt nő volt, akivel az írónak a házasságán kívüli kapcsolata volt, saját elmondása szerint konszenzuálisan. Ezen kívül viszont a vizsgálat eredményét ismerő lapok szerint a vádak nem álltak meg, zaklatásról nem volt szó. A nő azt mondta, a panasz nem egy konszenzuális kapcsolatról szólt.

Egy cikk szerint, ami elég részletesen leírja Galloway történetét, a férfi nagyon népszerű volt az egyetemen, rajongói szerint sokan miatta kezdtek el kreatív írást tanulni. Mások szerint viszont szexista és egoista volt, aki szeretett kivételezni emberekkel és az alapján megítélni embereket, hogy mennyire szeretik őt.

Csütörtökönként közös sörözést tartott diákokkal, ezek hangulatát pedig már többen is problémásnak tartották. Egy alkalommal megpofozott egy (már végzett) diákot, mert korábban kritizálta a munkáját. A jelent szemtanúi szerint inkább barátok viccelődésének tűnt akkor az egész, de volt, aki később úgy értékelte, ilyet nem lehet csinálni. A cikk szerint tehát Galloway tudott bunkó és kivételező lenni, de a vizsgálat nem talált bizonyítékot arra, hogy eközben szexualizált légkört teremtett volna.

Ebben a helyzetben írt alá kanadai írók egy csoportja, köztük Margaret Atwood egy nyílt levelet, amiben elítélték azt, ahogy az egyetem kezelte az ügyet. Azt írták, sem a panasztevőkkel, sem a vádlottal szemben nem volt fair az eljárás. Ebből hisztérikus közéleti harc lett, a levél aláíróit a nemi erőszak-kultúra támogatóinak nevezték. 

Boszorkányperek

Atwood és a többiek viszont amellett érveltek, hogy nem arról beszélnek, hogy mit csinált Galloway, vagy hogy kinek van igaza a konkrét ügyben, hanem arról, hogy senkinek sem jó, ha így intéznek el nagyon érzékeny ügyeket. Atwood konkrétan a boszorkányperekhez hasonlította az ügyet. 

„Még a zaklatások áldozatainak sem tesz jót, ha abból indulunk ki, hogy a nőknek mindig igazuk van, és soha nem hazudnak, és a megvádolt férfiak mindig bűnösök. Ez nem igaz, és ráadásul a vádakat is lehet diszkreditálni, ha mindig ez az alappozíció. Akik most tiltakoznak ellenünk, és az erőszak támogatóinak neveznek minket, azoknak jusson eszébe, hogy ezt a módszert velük szemben is alkalmazhatják majd” - írta akkor.

Az egyetem demonstratív fellépése egyébként nem volt véletlen: egy korábbi zaklatási ügyben éppen, hogy túl későn léptek, ezért itt be akarták bizonyítani, hogy zéró tolerancia van a zaklatással szemben. És igaz az is, hogy a Kanadában évente félmillió zaklatás történik, és ennek csak a töredékében emelnek vádat, ami aktivisták szerint azért van, mert a jogrendszer csakis az áldozatra hárítja a bizonyítás terhét. Az egyetem itt viszont olyan ügyben akart példát statuálni, ami közel sem volt olyan egyértelmű.

Galloway a kirúgása után panaszt tett, ez a vizsgálat azóta is tart. Legutóbb pedig tíz író azt kérte, hogy vegyék le a nevüket a nyílt levélről, mert az egész már teljesen mást jelent, mint ami az eredeti szándékuk volt. A petíció elindítója szerint az aláírók annyi támadást kaptak, hogy egyszerűen belefáradtak, és inkább levették a nevüket.

Atwood azzal fejezi be a cikket, hogy a tiltakozásuk akkor éri el a célját, ha egy független vizsgálat lezajlik majd arról, hogy mi történt az egyetemen, és ezt nyilvánosságra is hozzák. (Egy másik kanadai egyetemen, a Wilfrid Laurier-n egy független vizsgálat végül teljesen tisztázta Lindsay Shepherdet egy hasonlóan nagy érdeklődést kiváltó ügyben - a sztoriről bővebben itt írtunk.)

„Miért lenne ez nőellenes? Miért kell az elszámoltathatóságot és az átláthatóságot úgy beállítani, mintha azok ellentétesek lennének a női jogokkal?” - írja Atwood.