Szaúd-Arábiában 35 év után nyitnak ki újra a mozik, már vetítik az Emoji-filmet

külföld
2018 január 15., 19:13
comments 68

Egy  szaúdi nő szelfizik a rijádi Comic-Con Fesztiválon
photo_camera Egy szaúdi nő szelfizik a rijádi Comic-Con Fesztiválon Fotó: FAYEZ NURELDINE/AFP

Az első állandó mozik megnyitására még márciusig várni kell, de ideiglenes helyszíneken már vetítenek filmeket Szaúd Arábiában, ahol a kormány december közepén engedélyezte, hogy 35 év után ismét nyilvános vetítéseket tartsanak. 

A döntés egyike a szaúdi kormány liberalizációs törekvéseinek. Néhány hónapja engedélyezték a nőknek a vezetést és a focimeccsek látogatásá; ostantól színházi előadásokat, koncerteket is tarthatnak és látogathatnak a szaúdiak. 

A mozik még épülnek, de vetítéseket már tartanak Jeddah-ban óriási kivetítők előtt.  pattogtatják a kukoricát és a Reuters szerint vörös szőnyeget is gurítottak a nézők elé.

Szaúd-Arábiában a konzervatív vallási fordulat, az 1970-es, 1980-as évek fordulója óta tiltva voltak az olyan nyilvános szórakoztató programok, mint a mozi, de  Mohammed bin Szalman most nyitni próbál a nyugati kultúra felé, és próbál alternatív bevételi forrásokat is teremteni az olajmonarchia számára. 

A szaúdiak idáig kénytelenek voltak Bahreinbe vagy az Emirátusokba utazni ha szórakozni akartak, mostantól otthon is elkölthetik erre a pénzüket.  

A vetíteni kívánt filmek természetesen alapos előszűrésen esnek keresztül. A nyugati nyitás nem kamu: az egyik első leadott film az Emoji-film volt. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.