A nagytakarítás, ami segíthet elfogadhatóbbá tenni a halál gondolatát

  • Itt a legújabb életvezetési-tanácsadó divatőrület, a svéd döstädning, azaz a halálunk előtti nagytakarítás. 
  • A Svédországban régóta élő hagyományból az idei év elejére lett világszenzáció, mostanra a fogalom letarolta a legnagyobb magazinok életmódmellékletét. 
  • Miközben ez egyrészt tünete annak, hogy a fogyasztói kultúránk lassan már saját magát kezdi felzabálni, a haláltakarítás valami fontosra is felhívja a figyelmünket. 

Kevés könyvtípusnak volt akkora sikere az elmúlt években, mint a rendteremtésre és életünk leegyszerűsítésére tanácsokat adó életmódkönyveknek. A műfaj legnagyobb sztárja egyértelműen a japán Marie Kondo, aki hihetetlen világsikert ért el azzal, hogy megírta, hogyan dobáljuk ki magunk körül a felesleges tárgyakat. De ugyanehhez a trendhez kapcsolódott az elmúlt években a dán meghittség-elmélet, a hygge importálása is.

Nem nehéz felfedezni a közös logikát ezekben a könyvekben: mind lehetőséget ígérnek arra, hogy a magunk számára állíthassuk elő azt a komfortérzést, amit a minket körülvevő társadalmak egyre kevésbé tudnak biztosítani. Rendben, hogy egyre kaotikusabb a világ, és minden állandóan a szétesés fele mutat, de szűk környezetünkbe még rendet vihetünk, ha követünk pár egyszerű tanácsot. 

Sok szempontból ehhez a trendhez kapcsolódik a 2017 végére igazán népszerűvé vált svéd fogalom, a döstädning, azaz a haláltakarítás is. 

Bár a beszámolók szerint egy Svédországban viszonylag elterjedt jelenségről van szó, a döstädning mostani felkapottsága kizárólag egyetlen szerzőhöz, Margareta Magnussonhoz köthető. Magnusson festő, saját bevallása szerint valahol 80 és 100 éves kor között van, és miután háromszor is előfordult vele, hogy szeretett hozzátartozói halála után neki kellett elpakolnia a megmaradt tárgyakat, úgy döntött, ír egy könyvet arról, hogy a halálunkra készülve hogyan tehetünk rendet magunk körül. 

A halálra készülést itt tágan kell érteni, nem arról van szó, hogy egy végzetes diagnózis kézhez kapása vagy egy súlyos betegség felbukkanása után mi a teendő, hanem hogy öregedésünkkel párhuzamosan mit tehetünk azért, hogy mindent elrendezve hagyjuk hátra ezt a világot. 

Magnusson könyve 2016-ban jelent meg, tavaly év végére készült el az angol fordítása, idén januárban jött ki az Egyesült Államokban, és az utóbbi hetekben egymást érik a cikkek, melyek az élet szép lezárásának kézikönyveként emlegetik a vékony kötetet. A könyv brit kiadója szerint szó sincs arról, hogy a haláltakarítás Marie Kondo felütése lett volna a hygge elméletével, egyszerűen csak egy idős svéd nő megírta, hogyan lehet a legkisebb zűrzavart hátrahagyva, méltósággal búcsúzni a világtól. 

Más a felütés is: míg Kondo elsősorban arra helyezi a hangsúlyt, hogy csak azokat a tárgyainkat tartsuk meg, melyek örömet okoznak a számunkra, Magnusson inkább arra figyelmeztet, hogy vállaljuk felelősséget a tárgyainkért, és ne hagyjunk halálunk után családtagjainkra egy csomó kacatot, amire senkinek nem lesz szüksége. 

A hasonló életvezetési és életjavítási könyvekhez hasonlóan Magnusson tanácsai is sokszor meglehetősen banálisnak hatnak. A könyv fő üzenete, hogy ahogy öregszünk. szép lassan kezdjünk el megszabadulni a felesleges tárgyainktól, tegyünk rendet magunk körül, helyre rakva ezzel emlékeinket, és megkönnyítve azok dolgát is, akiknek halálunk után kell majd foglalkoznia ingóságainkkal. 

Nem szabad túl sokáig várnunk ezzel a feladattal, Magnusson szerint ideális esetben 65 éves korban elkezdhetjük a tárgyaink számának visszaszorítását, számunkra felesleges dolgainkat innentől kezdve fokozatosan családtagoknak, ismerősöknek és jótékonysági szervezeteknek adományozhatjuk. Szintén egy példa a gyakorlati tanácsokra, hogy előbb a személyes emlékekkel kevésbé átitatott tárgyakat kezdjük el szortírozni, mert ha például a fotók válogatásával kezdjük el a dolgot, fennáll a veszélye, hogy teljesen elveszünk az emlékekben, és semmit nem haladunk előre. Épp ezért jó kezdési hely a konyha, ha pedig a folyamat végén eljutunk majd a fotókig, érdemes könyörtelennek lenni. Ha például nem tudjuk a képen szereplők nevét, akkor valójában nincs is szükségünk arra a fotóra. 

A haláltakarítás trendje akkora hullámokat vetett, hogy a Washington Post még a washingtoni svéd nagykövetet is megkérdezte a témáról, és Karin Olofsdotter elmondta, hogy szülei is csináltak ilyet, amikor a nyolcvanas éveikben jártak. Olofsdotter szerint ez a rituálé olyan a svédek számára, mintha a biológia diktálná, de fontos az is, hogy a svéd kultúrában mélyen gyökerezik a gondolat, hogy függetlenül, másoknak terhet nem jelentve érdemes élni az életünket. 

A svéd kultúra sem volt védtelen ugyanakkor a tömegfogyasztástól és a felesleges tárgyak felhalmozásától, ami az elmúlt évtizedekben jellemezte a nyugati társadalmakat. Magnusson ki is tért erre a Guardian újságírójával beszélgetve: míg régebben a biztonság szinonimájaként jellemzett Volvo volt az a termék, ami leírta Svédországot, ma a H&M és az Ikea, két olyan cég, melynek termékei jó, ha öt évig kihúzzák. Ez pedig megváltoztatta az emberek hozzáállását a tárgyakhoz. 

Magnusson beszél arról is, hogy a haláltakarítás nem feltétlen egy egyszeri cselekedet, inkább egy folyamat, mely során fokozatosan építjük le magunk körül a felesleges tárgyakat, és melynek úgyis csak a halálunkkor lesz vége. 

Legalább beszélünk végre a halálról

Magnusson könyve egyfelől jól illeszkedik az elmúlt évek már említett rendteremtési sikerkönyvei közé, de közben van egy másik trend is, amit jókor kapott el, látványos, hogy a halál témája egyre jobban szivárog vissza a nyugati társadalmakba. A napokban épp a Guardian közölt egy nagyobb cikket arról, hogy a halál menő lett: sorra jelennek meg a vállalkozások, ötletek, művészeti projektek, melyek segítenek abban, hogy aki megengedheti magának, egyéni ízlése szerint rendezze el, mi történjen vele halála után.

Van művész, aki gombákkal készül megetetni a testét, lehet ma már halálbábát bérelni, aki átsegít az utolsó napok megpróbáltatásain, létező szolgáltatás az otthoni ravatalozás, sorra alakulnak a halált elfogadó támogatói közösségek, ahol lehet ezekről a kérdésekről egymással beszélgetni. Hasonló megoldásokra korábban is akadtak példák, kultúra- és szokásfüggő, hogy melyik közösségben hogyan búcsúznak a holtaktól, ami itt új, az az egész jelenség látványos piacosodása.

Erre válaszul természetes fanyalgás, hogy ezzel a halál is áruvá válik, de ez eddig sem volt nagyon másképp: a temetkezés régóta óriási üzlet, amit most látni, az inkább a kiegészítő szolgáltatások komoly megerősödése. 

Viszont ezeknek a divatirányzatoknak lehet egy pozitív hozadéka is: a XX. század második felére a nyugati társadalmak halálhoz fűződő kapcsolata rettentően dehumanizálódott. Nem beszélünk a halálról, nem szívesen beszélünk a haldoklókkal, amikor csak lehet, inkább elfordítjuk a fejünket. Ez pedig sem a haldoklónak nem könnyíti meg az utolsó időszakát, sem a világban itt maradó családtagoknak, barátoknak nem segít később a gyász feldolgozásában. Többek között ezekről a kérdésekről írt könyvet tavaly Hegedűs Katalin, melyből pont az derült ki, hogy milyen ritka manapság, hogy valakinek jó halál jusson. 

Ha ezek a könyvek, ötletek és szolgáltatások legalább annyit el tudnak érni, hogy lesznek, akiknek könnyebb lesz saját közelgő halálukkal szembenézniük, és tudnak majd erről beszélgetni másokkal, az már önmagában komoly változást jelenthet életük utolsó szakaszára. (További adalékok: WashingtonPost, Guardian, Telegraph és New York Times, címlapkép: AFP PHOTO / Jeff Pachoud)

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.