Így mentettek ki két embert a tengerből, a világon először drón segítségével

ÉLET
2018 január 18., 13:47
comments 37

A kelet-ausztráliai Lennox Head közelében zajlott le az a mentőakció, ami a helyi hatóságok szerint világpremier volt a maga nemében. Két úszó a hatalmas hullámok között rekedt, és nem tudtak továbbúszni, amit az életmentők az éppen arrafelé járőröző high tech drónjuk kameráján keresztül vettek észre.

A drón kezelője a bajbajutottak fölé lavírozott, majd ledobott nekik egy önmagát felfújó, úszó rudat. A két elfáradt ember ebbe kapaszkodva ki is jutott a partra.

A probléma észlelésétől a segítségnyújtásig 70 másodperc telt el, miközben a vízmentők úgy becsülték, hogy személyesen körülbelül hat perc alatt tudtak volna odajutni. A kísérleti drónjárőr december óta üzemel, és értelemszerűen ez volt az első éles mentőakciója.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.