Magyar kormányzati támogatással építettek guggolós vécét Kárpátalján, aztán jöttek a csodás kommentelők

ÉLET
2018 január 19., 18:09
comments 273

Magyar állami támogatással építettek pottyantós budit Kárpátalján

Amint megláttam ezt a harsogva fröcsögő címet  Kárpáthíren, felháborodott européer polgárként azonnal olvasni is kezdtem az alatta elterülő cikket, ami a következő összefoglalóval kezdődik:

"Mester András Mezőgecse polgármestere írta közösségi oldalán, hogy kültéri illemhelyet – pottyantós budit – építettek a magyar állami támogatással a település rendezvényközpontjában. Mindeközben értékálló rendezvényekre, projektekre nem jut pénz."

Én tényleg nem tudok értékállóbb és fontosabb dolgot elképzelni a Buddha, Jézus és Teréz Anya által egyaránt űzött székelésnél és vizelésnél, ennek ellenére rákattintottam a Mező polgármester fb-bejegyzéséhez vezető linkre. Itt rövid kutakodás után máris leleplezhettem egy okvetetlenkedő sajtótúlzást, sőt fake shit newst. Debreceni Mihály, az ismert kárpátaljai újságíró kommentjére, miszerint

Kemény!

A polgármester ugyanis egy fotóval válaszolt, ami mellé azt írta ki, hogy

Az! Vízöblítéses lesz!!!

Vagyis szó sincs pottyantós budiról. Ez bizony vízöblítéses vécé lesz a számomra irtóztató, de a Földön emberek milliárdjai által használt föléguggolós fajtából.

Hogy mennyire nem egyszerű dolog összehozni egy ilyet, arról a faluvezető hálás sorai árulkodnak:

Örömmel értesítem Önöket, hogy elkészült az új illemhely a mezőgecsei rendezvényközpontban, a focipálya mellett. Szeretném megköszönni a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkráság és a Bethlen Gábor Alap támogatását. Az illemhely felépítéséhez anyagilag hozzájárultak továbbá Czegle Tibor és dr. Bártfai Endre barátaink Magyarországról. A fizikai megvalósításban a következő mezőgecsei lakosoknak köszönöm a segítséget, közreműködést és támogatást: id. Fazekas Gyula, Jancsi Sándor, id. Tóth Zsolt, ifj. Tóth Zsolt, Illés Bandi, Jancsi István, Asztalos Tibor, Illés Pál, Balogh István.
Tisztelettel:
Mester András
Mezőgecse polgármestere

De a legjobb megnyilatkozások az ügyben, mint annyiszor, a kommentek között találhatók. Mondjuk ki nyíltan: Kárpátalján még tudnak viccesen, beszólósan, de nem állat módjára kommentelni, amiből igen sokat tanulhatnának az anyaországiak:

XY: Mindenesetre köszönjük meg a budit a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapnak - nélkülük már semmi nem jöhet létre...Legalább Orbán Viktort meg kellett volna hívni a megnyitó aktusra.

ZQ: Talán Fletót!

XY: Neki nincs köze a fentebb felsorolt budiépítő szervezetekhez...

ZQ: Dehogy nincs. Kavarja..... 😂

XY: Ahhoz a kárpátaljai magyaroknak előbb meg kell tanulniuk guggolva szarni...

ZQ: 44 óta azt tesszük...

XY: Nekem még ma sem megy... Inkább hazaviszem

ZQ: Gyerekkorunkban kecskepásztorkodás közben nem válogattunk a töltésbányában.... :)

XY: Én még az erdőben is kerestem egy kidőlt fát, aminek valamelyik ágát ülőlécnek használhattam... Igaz ebben közrejátszik a szétszedhető térdem, ami miatt nem tudok gugolni.

XY: De hogy a 21. században, valahol magyarföldön, magyar pénzből muszkabudit építsenek - az mindennek a teteje

XY: És erre nem kifogás a "Jóvanaz - eddig assevót.."

ZQ: Nem jártál Olaszországban. Rengeteg helyen van ilyen wc. Vendéglőkben is. Nem viccelek.

XY: Ezek után már nem is kívánkozok Olaszországba.

Bár minden értelmetlen politkai acsarkodást ilyen viccesen intéznének a Facebookon! A csodálatos "muszkabudi" kifejezést pedig mostantól ahol csak tudom, használni fogom. (Annak, aki még nem járt volna Kárpátalján: az oroszokat ott tapasztalataim szerint mindenki muszkának hívta.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.