18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Az egyház szerint nem maszturbált a román paptanár a diáklányok előtt, csak az ágyékát vakarászta

bűnügy
2018 január 20., 14:54
comments 284

Az Erdélyi Ortodox Érsekség szóvivője szerint ártatlan a tantermi maszturbálással vádolt kiskapusi paptanár, akit egy diáklány filmezett le, ahogy óra közben a gyanúsan matat a reverendája alatt

link Forrás

A felvételt rögzítő diáklány az esetet először az osztályfőnöknek jelentette, aki viszont nem tett semmit az ügyben. miután egyik diák édesanyja panaszt tett a rendőrségen, amelynek következtében a rendőrség és az ügyészség is nyomozást indított a paptanár ellen. Miután a videó nyilvánosságra került, a férfi lemondott. Az ügyben megkérdezett Liviu Pop oktatási miniszter azt nyilatkozta, hogy a pap mellett az osztályfőnök szerepét is vizsgálják. 

Vasile Bănescu, az érsekség szóvivője pénteken mindezt azzal magyarázta, hogy a kiskapusi pap nem önkielégítést végzett, hanem súlyos betegségben szenved, és az ágyékát vakarta.  Néhány évvel ezelőtt egy súlyos betegség miatt megműtötték azon a tájékon, de úgy tűnik, kiújult a betegsége. Szörnyű viszketései voltak. Beismerte, hogy már nem tudott uralkodni magán, bedugta egyik kezét, és megvakarta az ágyékát. Ezek orvosilag bizonyított tények” - mondta Bănescu. 

Az illetékes bizottság, az iskola és az osztály több tanulója is ugyanezt mondta. Nem követett el semmiféle obszcén gesztust” - tette hozzá Bănescu, aki szerint a vallástanár nem fog többé tanítani, a papi szolgálatot azonban folytatja.  A szóvivő szerint mind a tanfelügyelőség, mind az Erdélyi Ortodox Érsekség által indított vizsgálat erre a következtetésre jutott.  (Transindex)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.