Több ezer virággal mondtak hálát Geréb Ágnesnek

A héten jogerős döntés született dr. Geréb Ágnes évek óta húzódó, ellentmondásokkal teli ügyében. A Fővárosi Ítélőtábla az ügyészségnek adott igazat és két év börtönbüntetésre ítélte a szülész-nőgyógyász bábát. Január 20-án több ezer virágot hoztak a Szabadsághídra azok, akik hálásak Gerébnek, de nem csak azok, akik szültek már kórházon kívül.

Fotó: Halász Júlia

"Nem tartjuk igazságosnak az ítéletet. Néha kellenek bűnbakok, akik elviszik a balhét. Nekünk nagyon szép szülésélményünk volt, háborítatlan szülés és azt szeretnénk, hogy minden nő így szülhessen. Ági ezért nagyon sokat tett."

Fotó: Halász Júlia

"Én Áginál szültem és végtelenül hálás vagyok neki. Ez az ítélet szégyenteljes, szomorú, megalázó, méltatlan."

Fotó: Halász Júlia

"Nincsen gyerekem, de olvastam a hírt. Azt gondolom, hogy globálisan nézve talán a legnagyobb probléma a férfienergia túlzott dominanciája. Fontos, hogy a valóság néha a szabályokat is felülírja. Remélem, hogy ezelőtt a társadalmi igény előtt meghajlik akár a jog is."

Fotó: Halász Júlia

"Nagyon sokan gondolják azt, hogy azok a szülők felelőtlenek, akik otthon akarnak szülni, ez valahogy a társadalomban nem elfogadott dolog, kicsit boszorkányüldözés feeling.

Mi erre elég tudatosan készültünk, nekem általában az a vélemények, hogy aki otthon szül az sokkal jobban tudja, hogy egy szülésnél mi történik. Az első gyerekünk kórházban született, a második pedig otthon, össze se lehet hasonlítani. Ez egy háborítatlan, természetes folyamat és egy tök szép élmény."

Fotó: Halász Júlia

"A fellebezést és a perújítási kérelmet is olvastam. Az ítéletet teljesen megalapozatlannak tartom, ellentmondásosak a szakértői vélemények, koncepció szagú.

Sajnos a kórházban nem kezelnek emberként, partnerként. Nincs tájékoztatás, mindenért te vagy a hibás, ahogy belépsz a kórházba, mindent ők mondanak meg, ahogy kilépsz a kórházból minden felelősség a tiéd.

Olvastam néhány kommentet, lehet nem kellett volna, néhány emberben annyira erős a sötétség, szinte megváltoztathatatlan, valahogy nem is éhesek az információra."

Fotó: Halász Júlia

"Én nem szülnék otthon semmiképpen, félnék, nem vagyok hozzá elég bátor, de akinek olyan a szemlélete és otthon akar szülni, az szülhessen otthon. Azért vagyok itt, mert azt gondolom, hogy ez az ítélet a demokrácia sárbatiprása. Fontos, hogy a nők megválaszthassák, hogy az életük egyik legintimebb pillanatát hogyan akarják megélni

Fotó: Halász Júlia

"A biztonságérzetet emelném ki, aki ezt kórházban érzi, annak ott lesz jó szülni. Az én szüléseim amilyenek voltak, az nagyban elősegítette azt, hogy utána anyaként jól tudjak működni és ezért volt fontos a háborítatlanság. Van az az analógia, ami már szinte egy mém, amikor azt hasonlítják össze, hogy egy szeretkezés milyen lenne kórházi körülmények között és milyen otthon. Igen, a szülésnek több kockázata van, de mindent egybevéve ez is egy testi-lelki folyamat."

Fotó: Halász Júlia

"Felháborító az ítélet és jól jellemzi a női jogok helyzetét. Ha jól tudom egy női miniszter sincs, a nőknek nincs helye a politikában, ezt ki is mondják. Magyarországon az önrendelkezést általában megpróbálják letörni, feudális állapotok vannak."