A pénteki diáktüntetések után megkértük olvasóinkat, hogy ha van közöttük esetleg olyan, aki életében először épp most tüntetett, mesélje el, hogyan látta a helyszínen az eseményeket.

Egyik levélírónk rögtön kérte, hogy név nélkül idézzük levelét, iskolájának igazgatója ugyanis egy iskolagyűlésen tájékoztatta a diáksereget, hogy következményei lesznek annak, ha valaki megjelenik a tüntetésen. Olvasónk ennek ellenére elutazott Budapestre, több száz kilométeres távot megtéve: 

„Ez volt a legelső tüntetés, amin részt vettem, viszont ha a bűvös 31.-i dátumig nem történik semmi, továbbra is jelen leszek az eseményeken. Tegnap ismét egy nemzet állt ki magáért, harcoltunk azért, amit mi jónak látunk.És hogy miért is történt ez? Mert belefáradtunk. Belefáradtunk abba, hogy d.u. 4-5 órakor érünk haza, és ezután annyi házifeladat van, hogy hajnali 1-2 óráig is kitart. Egy időben e miatt alvászavaraim is voltak”

– írta, majd azzal folytatta, hogy belefáradtak abba is, hogy a jegyek határozzák meg kizárólag az értékelésüket:  „Gyerekek vagyunk, nekünk is vannak problémáink, viszont ezt az iskolarendszer nem teszi lehetővé. Belefáradtunk, hogy tudnunk kell mindent napra pontos dátumokkal a történelmünkből, hogy olyan matematikai összefüggéseket kell tanulnunk középszinten, amivel soha többet nem találkozunk az életben. Énekre, rajzra, erkölcstanra, és médiára kell bejárnunk ahelyett, hogy ezt az időt az általunk szeretett tárgy tanulásával töltenénk.”

Egy másik olvasónk, Bendegúz fel is szólalt a pénteki tüntetésen: 

„Ez volt életem első tüntetése. Nagyon izgultam, mert felszólalhattam az eseményen. Remegő kezekkel és lábakkal állni a színpadon és ezt a tüntetők is látják, de olyan szeretetet, energiát és együttérzést, amit tőlük kaptam kívánok mindenkinek.

Külön kiemelném, hogy hála a jó égnek semmi baj nem történt és az emberek is olyan magatartásról tettek tanúbizonyságot, amiről még a kormánymédia se tudja azt mondani, hogy balhé lett volna. Jó hangulatban kezdődött és reményteli volt.

A legjobb pillanat számomra, mikor az alkotmányutcában kigyúltak a telefonok fényei, ami számomra az volt, hogy a remény apró fénysugarai töltötték meg és világították meg az alkotmány utcát és győzték le a “sötétséget” (a sötétségnek szimbólikus jelentése van). Igaz én olykor kissé maradi vagyok és az égő öngyújtómat tartottam először a magasba, csak a szél miatt váltottam telefonra.”

Tíria egy osztálytársával 150 kilométert utazott, hogy ott lehessen pénteken. 

„Az egyik osztálytársammal 150 kilométert utaztunk, azért, hogy részt vehessünk a tüntetésen. Szerintem nagyon jó a cél, a megmozdulás, hogy végre van valami. A felszólalások minden szavával csak egyetérteni tudok, bár valahol kiábrándító, hogy mi diákok vagyunk azok, akik képesek átlátni a helyzetet és megoldásokat találni a problémákra, míg a kormányban csücsülő emberek, akiknek ez a feladatuk lenne, nem. A transzparensek zseniálisan foglalták össze egy-egy probléma lényegét, mi magyarok már csak ilyen frappánsak vagyunk. Egyébként hiába volt hatalmas a tömeg, ennél kulturáltabban nem is lehetne tüntetni, viszont ez sajnos még nem elég. Nemcsak hogy kell, de szinte törvényszerű is, hogy ennél radikálisabb lesz a helyzet. Ugyanis baj nem csak az oktatással van ebben az országban, hanem minden mással is.”

A pénteki tüntetésről készült helyszíni videóriportunkat itt lehet megnézni, a legjobb fotókat pedig itt gyűjtöttük össze. Aznap több iskolában már napközben is akadozott a tanítás, mivel sok helyen számos diák be se ment az órákra. Azóta pedig a kormánysajtóból azt is megtudtuk, hogy a szervezők külföldi fiatalokat hozhattak a pénteki tüntetésre.