Kiraboltak négy spanyol turistát Szenegálban, kettőjüket meg is erőszakolták

Útonállók támadtak meg egy csoport spanyol turistát Szenegálban, megerőszakoltak két nőt, majd több ezer eurós zsákmányukkal elmenekültek - közölte pénteken a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik ezredese.

A bűncselekmény csütörtökön történt a déli fekvésű Casamance régió Diouloulou nevű kistelepülésének közelében. Bár Szenegál egyik legszegényebb térségének számít Casamance, a turisták körében mégis népszerű trópusi erdősége és homokos tengerpartja miatt - mondta a névtelenséget kérő katonai tisztségviselő. A dakari spanyol nagykövetség megerősítette: négy turistát megtámadtak, de nem nyilatkozott az állítólagos nemi erőszakkal kapcsolatban. A madridi külügyminisztérium időközben konzulátusi segítséget ajánlott fel a bűncselekmény áldozatainak.

A spanyol csoport egy bérelt autóval és szenegáli sofőrrel volt úton, amikor a fegyveresek feltartóztatták őket. Az ügyben megszólaló ezredes szerint az elkövetők két nőt megerőszakoltak az útszélen, majd 4000 euróval elszöktek. A katonai illetékes szerint a hadsereg keresi az rablókat.

Ez már a második erőszakos incidens az idén Casamance régióban. Január elején ismeretlen fegyveresek megtámadtak egy csoport, tűzifát gyűjtő civilt, megölve tizennégy embert és megsebesítve többeket. Az eset nyomán mozgósították a hadsereg alakulatait a térségben. A hatóságok attól tartanak, a romló közbiztonsági állapotok árthatnak a nyugat-afrikai állam turisztikájának. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.