Milos Zeman marad a csehek elnöke

Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét, és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke, miután legyőzte Jirí Drahost, a cseh tudományos akadémia volt elnökét.

A választókerületek több mint 98 százalékában leadott voksok összeszámlálása után Zeman támogatottsága 52 százalékos, Jirí Drahosé pedig 48 százalékos. Jirí Drahos már elismerte vereségét és gratulált a győztesnek. 

A választási részvétel meghaladta a 66 százalékot, ami magasnak tekinthető. Az első fordulóban a részvételi arány 62 százalékos volt

A végeredmény szerint a konkrét szavazatkülönbség mintegy 160 ezer voks a jelenlegi elnök javára. Zemanra több mint 2,8 millió, Drahosra pedig több mint 2,6 millió ember szavazott. A jelenlegi államfő most mintegy 100 ezer szavazattal kapott többet, mint 2013-ban.

A két hete lezajlott első fordulóban, ahol még kilenc jelölt közül lehetett választani, Zeman és Drahos kapták a legtöbb szavazatot, a részvételi arány nem egészen 62 százalékos volt. Öt éve, 2013-ban a második fordulóban a szavazók kevesebb mint 60 százaléka járult az urnákhoz. (MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.