Lázár szerint azért is javult a közbiztonság, mert a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek

POLITIKA
2018 január 30., 11:07
comments 282

„27 éve minden választás alkalmával a komcsik minden alkalommal megpróbálják megostromolni a városházát, de mi mindig megvédjük," jelentette ki hétfői lakossági fórumán Hódmezővásárhelyen Lázár János, számol be a HírTV. A február 25-i időközi polgármester-választáson induló ellenzéki jelöltre, Márki-Zay Péterre utalva a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy 

"lehet ezt olyan egyszerűen is megközelíteni, hogy tulajdonképpen most egy személy mögé bújva vagy trójai falóként ugyanazok akarják elfoglalni a városházát, akik már 27 éve folyamatosan ostromolják."

Lázár szerint a városban a bővülő kamerarendszer miatt csökkent a bűncselekmények száma, míg országosan azért javultak a statisztikák, mert többen ülnek börtönben és mert

a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek.

„170-180 ezer ember van közmunkában. Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, és 

mondjuk Hegedűs Laci dolgoztatja itt a hódmezővásárhelyi városházán, annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni. 

Beszéljünk világosan és egyértelműen. Ráadásul egy idő után rájön arra, hogy 60-70 ezret kap úgy, ledolgozik reggel 6-tól délután 2-ig akkor minek akkora kockázatot vállalni,” mondta. Szerinte fontos, hogy olyan polgármestert válasszanak a hódmezővásárhelyiek, aki nem engedi a migránsok betelepítését. (HírTV)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.