A lengyel kormány lemondta egy izraeli miniszter meghívását

külföld
2018 február 06., 06:15

Súlyosbodik a diplomáciai feszültség Izrael és Lengyelország között, miután a lengyel kormány lemondta az izraeli oktatási miniszter, Naftali Bennett meghívását. A mostani feszültség azután alakult ki, hogy a lengyel kormány törvényi eszközökkel érné el, hogy többet senki ne beszélhessen „lengyel haláltáborokról”, és börtön járhat azoknak, akik szerint a lengyeleknek is volt felelőssége a holokausztban. 

Az izraeli kormány már korábban kifogásolta a törvényt, Bennett miniszter pedig hétfő este adott ki közleményt, melyben bejelentette, hogy a lengyel kormány lefújta az útját az országba, mivel korábban arról beszélt, hogy milyen bűnöket követtek el lengyelek is a második világháború idején. 

Naftali Bennett
photo_camera Naftali Bennett Fotó: AFP

Bennett kitért arra, hogy az tény, hogy a haláltáborokat a németek építették és vezették Lengyelország területén, és ezt a felelősséget senki nem is akarja elvitatni. Ugyanakkor országszerte számos lengyel ember vett részt 200 ezer zsidó meggyilkolásában, akár csak információk átadása révén, akár aktívan is szerepet vállalva. És ezzel szemben kevesen voltak azok, akik saját életük kockáztatásával zsidókat mentettek volna, tette még hozzá a miniszter. 

A mostani feszültség két amúgy szoros szövetségben lévő ország között tört ki, a törvénytervezetet jegyző Patryk Jaki lengyel igazságügyiminiszter-helyettes korábban már nemtetszésének adott hangot, amiért „fontos izraeli politikusok és a média támadást indítottak Lengyelország ellen, és azt állítják, hogy a lengyelek társtettesek a holokausztban”. „Ez éppen azt bizonyítja, hogy a törvényre nagyon is szükség van", tette akkor hozzá. (AP)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.