Tasó László úgy csinál, mintha a kormánynak köszönhetnék a szegény családok az EU-s élelmiszer-csomagokat

POLITIKA
2018 február 06., 10:33
comments 130
photo_camera Fotó: Tasó László / Facebook

A már nagyban kampányoló Tasó László, a tízezer főnél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felelős államtitkár – egyben fideszes képviselőjelölt – a fenti fotóval és az alábbi, Segítség a rászoruló családoknak című szöveggel osztotta meg, hogy Vámospércsen személyesen vitte ki a rászorulóknak szánt élelmiszer-csomagokat:

A magyar gazdaság ereje már lehetővé teszi, hogy a családtámogatási rendszer lehetőségein túl és a szociális juttatások keretein felül is segítséget kapjanak a kisgyermekes családok.

Júniusban Borsod, Hajdú és Szabolcs megyékben indult, majd januártól mind a 19 megyében elérhetőek a 3 éves kor alatti gyermeket nevelő szülőknek és gyermekekre kérhető segélycsomag, a Rászoruló Személyeket Támogató Program keretében. A tartós élelmiszerekből álló alapcsomag havonta igényelhető a gyermekvédelmi támogatásban részesülő családoknak, illetve évente egy alkalommal a tartós fogyasztási cikkeket tartalmazó egységcsomag.

Január végégig az országban 121 ezer csomag került kiosztásra, mintegy 977 millió Ft értékben, ebből Hajdú-Bihar megyében 18.917 csomag került átadásra a nehéz helyzetben élő családoknak. Vámospércsen 57 és Nyírmártonfalván 18 csomagot adtak át a főigazgatóság dolgozói. Jó volt látni a mesekönyvnek, íróeszközöknek, játékoknak örülő gyerekeket és szüleiket, akik örömmel vették át a kormány segélyküldeményét.

Mindig lesznek rászorulók, akik segítségre szorulnak és azoknak, akiknek van erejük és lehetőségük segíteniük is kell, azért mert ezt tanították nekünk, ezt láttuk és ez a lelki parancsunk. Magyarország mindig lesz annyira erős, hogy képes legyen megteremteni a családok támogatásához és a rászorultak megsegítéséhez szükséges gazdasági alapot.

Mindig lesz szándék és akarat, hogy a segítség oda érkezzen, ahová a legnagyobb szükség van rá.”

Ehhez képest a 2016-ban elindított, Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot egy európai segítségnyújtási alap, a FEAD finanszírozza, és a célja a leginkább rászorulók támogatása, a szegénység csökkentése. A programot jóváhagyó Európai Bizottság (EB) azt írta:

„Az alap – reálértéken számolva – több mint 3,8 milliárd euróval gazdálkodhat a 2014-2020-as időszakban. Ezen túlmenően az uniós országok legalább 15%-nyi összeggel járulnak hozzá társfinanszírozás formájában nemzeti programjuk megvalósításához.”

Vagyis miközben Tasó László azt hangsúlyozza, hogy „Magyarország mindig lesz annyira erős, hogy képes legyen megteremteni a családok támogatásához és a rászorultak megsegítéséhez szükséges gazdasági alapot”, egy büdös szót sem ír arról, hogy a rászorulók a csomagot inkább az EU-tól kapják. Olyannyira, hogy az első ételosztáson részt vett Andriana Sukova-Tosheva, az EB foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi befogadásért felelős főigazgatóság befektetésekért felelős igazgatója is.

A dobozokon persze – minthogy kötelező – ott van a Széchenyi 2020 logo, és hogy ez európai uniós támogatás, bár azért ugyanakkora lapon azt is rájuk ragasztották, hogy:

„EZT A CSOMAGOT MAGYARORSZÁG KORMÁNYA JUTTATTA EL ÖNHÖZ ÉS CSALÁDJÁHOZ.”

photo_camera Fotó: Tasó László / Facebook

Egyébként ez sem kellene, hogy így legyen, hiszen ahogy az EB írja: „A tagállami hatóságok a nemzeti programoknak megfelelően hozzák meg a segítségnyújtással kapcsolatos konkrét döntéseket, a természetbeni segélyeket pedig partnerhatóságok (gyakran civilszervezetek) juttatják el a kedvezményezettekhez.”

Tavaly októberben Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Tiszalúcra vitte el a dobozokat, a kormany.hu MTI-től átvett beszámolójában sem szerepelt, hogy ez valójában uniós támogatás volt.

photo_camera Fotó: Botár Gergely / kormany.hu

Az ügy gyanús hátteréről, amit Hadházy Ákos, az LMP társelnöke derített fel, itt írtunk:

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.