A fideszesek el sem mentek a nemzetbiztonsági bizottság ülésére, és azt mondják, Szél Bernadettnek nem lehet bizalmas iratokat kiadni

elmebaj
2018 február 08., 08:26
comments 246

„Soros még nem, de az emberei már a nemzetbiztonsági bizottságban ülnek. Szél Bernadett újabb bizonyítékát adta annak, hogy a Soros-hálózat zsebében van.”

Így kezdődik a Fidesz-frakció közleménye, amiben leírják, hogy el sem mennek a nemzetbiztonsági bizottság csütörtöki ülésére. Két hete elmentek, de kivonultak, mert Szél Bernadett is ott volt az ülésen. Az LMP társelnökét Németh Szilárd,  bizottság fideszes alelnöke és elvbarátai nemzetbiztonsági kockázatban tartják, ezért lényegében nem hajlandóak együtt dolgozni vele a bizottságban. A gond csak az, hogy egyelőre ebben az országban még nem a Fidesz és Németh Szilárd dolga eldönteni, ki nemzetbiztonsági kockázat és ki nem az, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatalé (AH).

Az AH pedig el is végezte Szél Bernadett nemzetbiztonsági átvilágítását, és nem találtak kockázatot a képviselőnél.

Ez azonban a Fideszt láthatóan nem zavarja, ők távol maradnak, amíg Szél Bernadett részt vesz a bizottsági üléseken. A Fidesz és a KDNP képviselői nélkül azonban a bizottság nem határozatképes, nem tud dolgozni, így pedig a Fidesz hisztije miatt lassan egy hónapja megszűnt a magyar titkosszolgálatok parlamenti kontrollja.

link Forrás

A Fidesz már ott tart, hogy szerintük azért nem szabad Szél Bernadettnek minősített iratokat kiadni sem, mert „nem tudhatjuk, hogy az az alapján megszerzett, a Soros-hálózatról szóló titkosszolgálati dokumentumokat és bizalmas információkat mire akarja felhasználni”. Ráadásul a Fidesz közleménye szerint az, hogy Szél Bernadett, mint a nemzetbiztonsági bizottság tagja, szeretné kikérni a dokumentumokat, amik alapján a kormány két éve riogat 10 millió embert a Sorosmumussal, már önmagában bizonyítja, hogy az LMP társelnöke

„Soros zsebében van”.

Az előzményekről pedig:

link Forrás


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.