Újabb francia kormánytagot vádolnak szexuális zaklatással

  • Szégyentelen hazugságnak nevezte, és tagadta a vádakat a francia kormány egyik legnépszerűbb tagja, Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter, akit szexuális zaklatással vádolt meg egy lap.
  • Bár a volt televíziós műsorvezetőt támogatásáról biztosította Emmanuel Macron államfő, a miniszter nem zárta ki, hogy a családja védelmében lemond a posztjáról.

Nicolas Hulot maga jelentette be a BFM hírtelevízióban, hogy elébe akar menni az Ebdo című induló újság készülő cikkének, amiben „két olyan ügyről van szó, amik nem azok”.

A lap szerint Hulot saját alapítványának egyik 31 éves munkatársát, aki most a nemzetgyűlés alkalmazásában áll, szexuálisan zaklatta. A cikk alapján beazonosítható nő személyesen cáfolta a lapnak az állítást, Hulot pedig „tiszta hazugságnak” nevezte. A politikus azt is cáfolta, hogy megvásárolta a nő hallgatását.

Azt viszont elismerte a miniszter, hogy 2008-ban feljelentést tett ellene „egy híres politikus unokája” egy állítólagos 1997-es eset miatt, de az ügyészség az akkor érvényben lévő, tízéves elévülési idő miatt nem indított eljárást.

„Az ügyet nem egyszerűen azért zárták le, mert elévült, hanem meg is hallgattak a csendőrök a saját kérésemre, és a nyomozók nagyon gyorsan megállapították, hogy semmi olyan nem történt, amiért vizsgálatot kellene indítani az ügyben” – mondta Nicolas Hulot. „Ez fájdalmas, igazságtalan, megalapozatlan” – mondta.

Nicolas HulotFotó: Ludovic Marin/AFP

Edouard Philippe miniszterelnök és Emmanuel Macron államfő azonnal a támogatásukról biztosították a minisztert, és jelezték, hogy nem kell lemondania, miután nincs ellene eljárás.

„A miniszterelnök világosan meghatározta a kormány valamennyi tagja számára a köztársasági elnökkel egyetértésben az alapszabályt, miszerint amíg nincs eljárás, addig lemondást sem kell emlegetni” – közölte a miniszterelnöki hivatal. A kormányfő szerint nincs oka kételkedni Hulot szavahihetőségében.

A környezetvédelemmel kapcsolatos kormányzati döntések nyomán már többször felmerült Hulot esetleges távozása a kormányból, de a politikus ezúttal bevallotta, hogy sem korábban, sem a mostani vádak miatt nem gondolkodott a lemondáson, viszont nem is zárta ki. „A családom az elsődleges. Ez fogja irányítani a döntésemet” – mondta.

Egy másik francia kormánytagról, Gérald Darmanin költségvetési miniszterről a múlt szombaton derült ki, hogy előzetes vizsgálatot indított ellene a párizsi ügyészség egy állítólagosan 2009-ben elkövetett nemi erőszak miatt. A miniszter határozottan tagadja a vádakat, és Edouard Philippe miniszterelnök az ő esetében is jelezte, hogy a tárcavezető a teljes bizalmát élvezi. (MTI)