Boom shakalaka: Orbán Viktor kihívta vitára Soros Györgyöt

hablaty
2018 február 09., 15:09
comments 284

Miután az MSZP-Párbeszéd-szövetség közölte, törvénymódosítással kényszerítené ki, hogy a két legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek a választás előtti pénteken vitáznia kelljen, a Fidesz – aminek „meggyőződése”, hogy aki a táborán kívül van, az Soros embere – az alábbi közleményt adta ki:

„Karácsony Gergely inkább a gazdáját, Soros Györgyöt küldje vitára.

Karácsony Gergelyről kiderült, hogy Soros emberei veszik körül, tanácsadó testületének kétharmada valamilyen módon kapcsolódik a Soros alapítványhoz, illetve a Soros-hálózathoz. Soros célja pedig az, hogy bevándorlóországgá változtassa Magyarországot is.”

Ezek szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki már 2014 előtt sem ment oda, ahol igazi kérdéseket kapna (azóta meg pláne nem), és a 2006-os választási vita óta nem vitatkozott ellenzéki vezetővel, végre talált egy embert, akivel hajlandó lenne vitába szállni: Soros György magyar-amerikai milliárdost, aki nem indul a választáson, és aki nélkül ma a Fidesz sem tartana ott, ahol tart.

photo_camera Fotó: Botos Tamás / 444

Az persze az eddigi események ismeretében, a Fidesz-közlemény ellenére sem tűnik valószínűnek, hogy Orbán tényleg kiállna vitázni a 87 éves Sorossal. De legalább felmerült, ez is előrelépés.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.