Farkas Flórián megtekintette a hugyagi varrodát

politika
2018 február 09., 08:47
comments 128

A Lungo Drom, illetve helyi szövetségesei tizenkilenc megyében, összesen mintegy ezerháromszáz településen kampányolnak a következő időszakban, kiállva a jelenlegi kormány politikája mellett – mondta a Magyar Hírlapnak Farkas Flórián, a cigány szervezet elnöke. Így Farkas fogta is magát, és elsőként elment a Nógrád megyei Hugyagra, ahol Balla Mihály fideszes parlamenti képviselővel közösen megtekintette a Hugyagon létesített varrodát. A település lakosságának nyolcvan százaléka cigány származású, a varrodában húsz helyi és környékbeli dolgozik, fele részben romák.

Farkas Flórián röviden össze is foglalta, milyen kampány várható tőlük: szerinte a rendszerváltozás óta a legnagyobb téttel bíró választást tartják április 8-án, a voksoláson nem kevesebb dőlhet el, mint, hogy megmarad-e Magyarország olyannak, amilyen ma, vagy bevándorlóország lesz. Utóbbi pedig a magyar cigányság felzárkóztatását is veszélyezteti szerinte.

Nem felejtette el hozzátenni azt is, ha marad a Fidesz, folytatódnak a megkezdett projektek.

Farkas Flóriánnal kapcsolatban érdemes felidézni, hogy korábbi és jelenlegi ügyekben összesen öt nyomozás folyik a korábban általa vezetett Országos Roma Önkormányzat ellen. Szerinte azonban nem történt bűncselekmény, csak az általa elért sikerek fájnak az ellenzéknek, ezért támadják. (Magyar Hírlap)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.