Az utóbbi évek legnagyobb űreseménye volt a Falcon Heavy fellövése február elején, és mint kiderült, a sikeres starthoz nagyban hozzájárult a korai internet egyik legismertebb mémarca is.
A Space-X stábjában dolgozik ugyanis 2014 óta a lengyel szoftverfejlesztő, Tomasz Czajka, aki elsősorban az irányítórendszer fejlesztésében vett részt. Korábban hat éven át dolgozott a Google-nél, számos matematikai versenyen vett részt. Egyetemre még Varsóba járt, utána került át az Egyesült Államokba.
Czajka neve eddig valószínűleg keveseknek csengett ismerősen, a fiatalkori arca viszont annál többeknek lehetett meg. 1997-ben készült még egy fotó, amin három tanulótársával éppen egy matematikai táborban vesznek részt Zwardoń városában. És a fénykép később óriási internetkedvenc lett, szinte az első mémek egyike, világszerte ezzel illusztrálták a 'kockákat' a legkülönfélébb viccekben meg posztokban.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.