A Fidesz gondosan dokumentálta, hogy megsérti a saját maga által hozott plakáttörvényt

POLITIKA
2018 február 12., 10:39
comments 184

Nagyon gondosan próbálta dokumentálni a Fidesz, hogy a február 1-én indult ellenzéklejárató kampánya mindenben megfelel a törvényi előírásoknak. A kormanyhivatal.hu oldalon szokatlan módon a február 1-16. között futó plakátkampány tekhes szerződését és mellékleteit is nyilvánosságra hozták. A 24.hu cikke szerint így egyből le is buktatták magukat, mert a szerződésekből kiderül, hogy bár január 29-én kötöttek szerződést a plakátoknak helyet adó JCDecaux Hungary Zrt.-vel, a cég nem a január 1-ével 50 százalékkal megemelt áron, hanem a tavalyi listaáron, vagyis összesen 33 százalék kedvezménnyel értékesített plakáthelyeket 60,7 millió forintért a pártnak.

Ez pedig a Fidesz által jogtiprással, a párttörvény kétharmados támogatást igénylő módosítása helyett egy egyszerű többséggel is megszavazható jogszabályba csomagolva elfogadott szabályozása alapján tiltott párttámogatásnak minősül. És akkor abba bele se menjünk, hogy a Fidesz most 340 plakáthelyet vásárolt kedvezményesen, 60,7 millió forintért, miközben a pártirányítás alá vont Állami Számvevőszék tavaly megállapította, hogy 2010-ben teljesen szabályosan vásároltak 4700 óriásplakáthelyet 36 millió forintért.

Frissítés 15.00

A Mészáros Lőrinc és Andy Vajna érdekeltségi körébe tartozó, kültéri reklámhordozókra specializálódott sales house, a plakátkampányt összehozó Odex Outdoor Expert Kft. a következő közleményt küldte a 444-nek:

„A FIDESZ és az ODEX a törvényi előírások maradéktalan betartásával jártak el a szerződés megkötésekor.

A szigorú törvényi előírások alapján a költségvetési forrásokból gazdálkodó szervezet csak listaáron vehet igénybe közterületi reklámszolgáltatást. A listaárat a médiahirdetési felület értékesítője köteles a kormányhivatal honlapján közzétenni. A listaár a törvény alapján  a médiahirdetési felület-értékesítő által érvényesített, az azonos típusú, azonos méretű és azonos elhelyezkedésű reklámhordozók tekintetében az előző üzleti évben az alkalmazott kedvezmények érvényesítése nélkül, a megrendelő személyétől, a megrendelés mértékétől függetlenül meghatározott ár.

A szerződés a 2017-re vonatkozó legmagasabb, kedvezmények érvényesítése nélküli áron vásárolta a szolgáltatást, megfelelve a törvényi előírásoknak. A cikkben idézett cég által közölt adatok alapján ez egyértelmű. A JC Decaux 2018-ban a 2017-es legmagasabb áron értékesíthet reklámhelyeket.  A cikkben szándékosan félremagyarázott listaár a 2018-as üzleti évben meghatározott legmagasabb árat jelöli, amelynek alkalmazására a településkép-védelmi törvény alapján 2019. január elsejétől kerül sor.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.