Egy szervezet kampányt indított, hogy a politikusok ne használhassák biodíszletként a gyerekeket

POLITIKA
2018 február 13., 10:59
comments 53

Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a gyerekek addig kellenek a politikusoknak, amíg politikai hasznot húzhatnak belőlük, amíg kedvesen mosolyogva hallgatnak, és asszisztálnak imidzsük építéséhez”- írja a tájékoztató anyagában a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, ami a héten kampányt indított azért, hogy felhívja a figyelmet a gyerekek jogaira. 

Az alapítvány szerint amikor a politikusok gyerekközösségbe látogatnak, hogy állampolgári felelősségről, jövőről beszélgessenek velük, tableteket, csokit, ajándékokat osztogatnak, segítenek kimerni a húslevest a menzán, és ezekről aztán készül egy kedves hangú riport, az nem a gyerekek bevonása, hanem kihasználása.

Hangsúlyozzák, hogy egy gyerek nem díszlet, ami szerethetőbbé tesz egy pártot, nem eszköz, ami érzelmi alapú szavazatokat hoz.

Boldog István fideszes képviselő a körzete összes óvodájában lefényképeztette magát.
photo_camera Boldog István fideszes képviselő a körzete összes óvodájában lefényképeztette magát.

A gyerekek jogairól készített kiadványában a szervezet megjegyzi, hogy a gyerekek könnyebb befolyásolhatósága miatt a reklámtörvény is rendelkezik arról, hogy gyermekvédelmi intézményekben, óvodákban, iskolákban, kollégiumokban nincs helye a reklámnak, 

az alapítvány szerint ugyanennek kellene vonatkoznia a politikára is. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a gyereknek joguk van a megfelelő tájékoztatásra a politikáról, ezért segíteni kell őket, hogy megértsék a politika és pártpolitika szerepét a közélet alakításában. Ebben fontos szerepe van, hogy széles körű, valós információkat kapjanak. Abban is segíteni kell a gyerekeket, hogy megismerjék a közélet alakításának pártpolitikán kívüli eszközeit, vagyis hogy a tüntetés, a mozgalomszervezés, a figyelemfelhívó kampány szintén lehetőségek, és alapjogként illetnek meg mindenkit.

A gyerekek nem közszereplők, ezért személyes adataik, képmásuk felhasználása sértheti jogaikat és legjobb érdeküket. Ha egy politikus megoszt egy képet a közösségi oldalán egy gyermekotthonban tett látogatásáról, vagy ahogy egy nyilvános rendezvényen egy kisgyerekes családdal beszélget, azzal könnyen megsérti a gyerek magánélethez való jogát. 

Kiemelik, hogy a gyerek beleegyezése nemcsak annyit jelent, hogy mondhat nemet, hanem kifejezetten hozzá kell járulnia, hogy személyes adatai felhasználásával része legyen a politikai kommunikációjának.

A képek megosztása sérülékeny helyzetbe hozhatja a gyerekeket akkor és később is: csúfolhatják, megbélyegezhetik, és politikai lábnyoma hatással lehet későbbi karrierlehetőségeire is.

Kiemelik, hogy a gyerekeknek ugyanakkor joguk van saját véleményt alkotni, kifejezni azt, és valódi szerepet vállalni az őket érintő közéleti kérdésekben. Ez pedig akkor teljesül, ha például politikusok egyeztetnek érdekképviseleti szervezettel egy gyerekek biztonságát célzó fejlesztési javaslatról, megismertetik velük a folyamatot, komolyan veszik véleményüket, és visszajelzéseiket be is építik a programba.

De még magasabb fokát jelzi a gyerekek részvételének, amikor a gyerekek kezdeményezéseit is hasonló figyelemmel kísérik, amikor a döntéshozatal közös, vagy legalábbis megfelelő súlyt kap a véleményük.

A gyermekjogok védelméért a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány olyan irányelvek
kidolgozását kezdeményezte a 2019-es önkormányzati választásokig, amelyek útmutatóul szolgálnak a gyerekeknek a politikai kommunikációban való részvételéről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.