Mégis mi alapján mondja azt Lázár János, hogy ők az iskolába nem szoktak választási kampányt vinni?

Volt a csütörtöki, maratoni hosszúságú kormányinfón Lázár Jánosnak egy többféle szempontból is súlyos egyperces üzenete.

Arra kérdeztek rá a miniszternél, hogy Orbán Viktor leül-e tárgyalni a színvonalasabb, modernebb oktatást követelő, céljaiért január 19-én tüntetést is tartott Független Diákparlament képviselőivel. A válasz természetesen nem volt, de Lázár nem állt meg itt.

A miniszter üzenete lényegében az volt, hogy a tüntető diákok valakinek a bábjai, másrészt elszúrták, mert ugyan vannak megfontolandó pontok a diákok követelései között, de miután kampány idején tüntettek, szóba sem állnak velük. A Független Diákparlamentnek nem ez az első akciója, szeptemberben ezt válaszolta nekik az Emmi:

„a Független Diákparlament Soros György bábszínháza. Mai akciójukkal érdemben nem foglalkozunk”.

Az bevett fideszes technika, hogy a bármilyen célért tüntetőket azzal próbálják hitelteleníteni, hogy nem maguktól mentek az utcára, hanem bábként kivezényelte őket valaki, POLITIKAI okok miatt. Legyen az akár egészségügyi demonstráció, vagy oktatásról szóló. A Tanítanék Mozgalom mögött ki más állna, mint Soros, de a tüntető diákok mögé is természetesen a milliárdos hosszú kezű alakját festik, a német szociáldemokraták mellett. 

Hogy kampányban bűn lenne tüntetni, az kizárólag a kormány szempontjából igaz, a tiltakozók szempontjából kifejezetten ideális, ilyenkor van a legtöbb esély elérni bármit, éppen azért, mert a kormány nem szereti, ha a választások előtt az utcán demonstrálnak a kormány ellen. 

Lázár nagy hazugsága viszont, hogy kampányidőszakban volt a tüntetés, ugyanis jelenleg hivatalosan még nincs is kampányidőszak Magyarországon, az csak 50 nappal a választások előtt, február 17-én indul. Más kérdés, hogy éppen a kormány az, amelyik megállás nélkül kampányol.

És ott van még Lázár másik, mennyezetrepesztő hazugsága: 

„Az iskolákba nem szoktunk választási kampányt vinni.”

Pócs János nemrég járt a jászberényi Liska József katolikus középiskolában, ahol hogy, hogynem arról is szó esett, mennyi fejlesztés volt a Jászságban mostanában. 

Csöbör Katalin miskolci fideszes képviselő alig néhány napja álcázta méhnyakrákellenes előadásnak iskolai kampányrendezvényét, amiben a méhnyakrákról pont nem volt szó, de beszélt a térségben végrehajtott fejlesztésekről, így az épülő diósgyőri stadionról is, az egészség témája ezután úgy került elő, hogy saját kirándulós, nyaralós, tornászós képein keresztül mutatta meg a fiataloknak, milyen fontos a testmozgás. 

A fotók közé bekeveredett néhány olyan is, melyen a képviselő Orbán Viktorral fog kezet. 

A miniszterelnökről egyébként rögtön az elején azt mondta: „Reméljük, még jó sokáig ő lesz!”

Az is alap, hogy fideszes képviselőjelöltek viszik el a számítógépeket személyesen a iskolákba, és ha már ott vannak, beszélgetnek is a gyerekekkel. Menczer Erzsébet például így ír egy látogatásáról: „Ráadásul újabb jó hírrel is szolgálhattam: a Tankerület a kormánytól márciusban további 607 db tabletet is kap, amiből a Nagy László Általános Iskolának is jut majd 30 db, ezzel is segítve a digitális oktatást, informatikai fejlesztést! Jó volt látni a mosolygós arcokat és a boldogságot a hír hallatán!”

Ő még - nem egyedüli fideszes képviselőként - iskolai karácsonyi ünnepség első sorában is felbukkant.

Rétvári Bence államtitkár nemhogy átadta a számítógépeket, laptopokat és projektorokat,

de még sajtótájékoztatót is tartott az iskolában.

A Fidesz Zala megyei országgyűlési képviselője, Cseresnyés Péter államtitkár novemberben a Mező Ferenc gimnáziumban tanítási időben tartott előadást a diákoknak. Az intézmény igazgatója szerint nem ők szervezték az eseményt, aminek 

az aktuális vidékfejlesztési kérdések volt a témája.

Cseresnyés nem volt hajlandó érdemben válaszolni az RTL Klub kérdéseire, szerinte

nem furcsa, hogy egy államtitkár iskolaidőben tart előadást gimnazistáknak, és az sem, hogy a gyerekek érdeklődnek a közélet iránt.

Ő egyébként gyerekrajzokat használ arra, hogy a Fidesz nevében felköszöntse az időseket.

Van, hogy valamit át kell adni, a felújított konyhát például, és akkor rögtön egy kis műsorral kedveskednek a fontos vendégnek, mint a szalagátvágás után Kontrát Károlynak.

Fotó: Kontrát Károly/Facebook

Mikuláskor pedig olyan képviselőjárás volt az óvodákban, mint még soha.

Simicskó István honvédelmi miniszter is kivette ebből a részét.

Simicskó István honvédelmi miniszter csokimikulást osztFotó: Simicskó István/Facebook/Nagy Mihaly

De a legerősebb jelenet kétségtelenül az volt, amikor a Mikulás helyett V. Németh Zsolt képviselőtől kapták meg az ajándékot a gyerekek.

Fotó: V. Németh Zsolt/Facebook

Az Újbudai Gyakorló Általanos Iskolában a diákoknak kötelező volt hazavinni azt a kerület egészségügyi fejlesztéséről szóló füzetet, amiben a helyi fideszes vezetők mondhatták el, milyen csodák történtek ezen a területen.

Fotó: Egészséges Újbuda

Vagy itt van Boldog István, akinek nem elég, hogy elvisz egy általa összeállított magyar népmese csomagot a választókerülete összes óvodájába, és odaadja azt az igazgatónak, ő bemegy a termekbe, maga köré ülteti a gyerekeket, és mesél nekik. Aztán mindezt gondosan be is mutatja a Facebookon, érezzék a választók a törődést.

Az utcára pedig leginkább kormánypárti politikusok viszik ki a gyerekeket, amikor biodíszletnek használják őket különböző avatásokon.  

De még az utcán is eléjük ugrik egy ajándékosztó fideszes.

Fotó: Bajkai István/Facebook

Nem vadonatúj dolog ez, ugyanez ment már 2014-ben is

Budai Gyula csomagot hozottFotó: 444

És a hivatalos kampányidőszak még csak most jön.