Gazdasági okok miatt lekapcsolhatnak öt francia atomreaktort jövőre

külföld
2018 február 13., 08:18
comments 113

Egyelőre nincs hivatalos bejelentés, de energetikai szaklapok arról írnak, hogy a francia nukleáris erőműveket üzemeltető EDF öt reaktort zárhat be jövőre. 

Franciaországban összesen 58 reaktor üzemel, azaz a teljes kapacitás 9 százalékát érintené a lekapcsolás. Az ország rendelkezik már egy energetikai tervvel, mely során a nukleáris energiáról fokozatosan átállnának megújuló forrásokra, de a korábbi tervek szerint 2029-ig csak egyetlen reaktort kapcsoltak volna le, ezért a mostani fejlemények még így is meglepték a szakértőket. 

photo_camera Fotó: LOIC VENANCE/AFP

Az EDF honlapján bukkant fel az öt reaktor tervezett, pár hetes lekapcsolása jövő év elején, amiben még semmi rendkívüli nincs, viszont felbukkant ott egy mondat is, ami arra utal, hogy a reaktorokat akkor indíthatják majd újra, ha az gazdaságilag indokolt lesz. 

Mint az Energy Transition megjegyzi, ez még nem jelenti, hogy minden bizonnyal bezárnak, elképzelhető az is, hogy a fenntartó csak próbál jobb feltételeket kialkudni magának. Azzal, hogy az öt reaktort gazdaságilag nem fenntarthatónak bélyegzik, a maradék kapacitás által megtermelt energia árát is alakíthatják. Egyelőre semmiféle hivatalos közlemény nem jelent meg ezzel kapcsolatban, de azt tudni, hogy 2017 negyedik negyedévében a francia nukleáris áramtermelés negatív rekordot döntött. (Energy Transition)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.